Nem kell félteni a tüntetésektől az államot

A közel-keleti társadalmakat feszítő gondok-bajok rendszerint hidegen hagyják a nemzetközi közvéleményt - kivéve akkor, ha a konfliktusok által nyitott törésvonalakból terroristák vagy menekültek másznak elő. Pedig a 2019-es év Kairótól Beirúton és Bagdadon át Teheránig az elmúlt nyolc év legforróbb őszét hozta. Százezrek fogtak össze a felekezeti és etnikai különbségekre fittyet hányva, hogy együtt tiltakozzanak a korrupt és leválthatatlan rezsimek ellen, és a tömegmozgalmaknak már négy vezetőt is sikerült megbuktatnia. Sokan azonnal az „Arab Tavasz 2.0” nevet ragasztották rá a Közel-Keleten végigsöprő tiltakozáshullámra, de ahogy a Külügyi- és Külgazdasági Intézet hétfői kerekasztal-beszélgetésen kiderült, az eseményekkel kapcsolatban elsősorban a kérdőjeleket érdemes hangsúlyozni (az esemény címében is volt egy darab).

Ennek ellenére a beszélgetés résztvevői, Csicsmann László, a Corvinus docense, N.Rózsa Erzsébet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, Sayfo Omar szír származású újságíró/Közel-Kelet-szakértő, Elias Dahrouge libanoni corvinusos doktorjelölt (akiről kiderült, aktív ellenzéki is) és a moderátor Szalai Máté vezető kutató – azért is soroltam őket most fel, mivel a résztvevők vitatkozás helyett inkább kiegészítették egymást, így azután a beszámolóban kerülném is az „X ezt mondta, Y azt mondta”-felosztást.

A klímaváltozás nélkül sem volt egyszerű

Annak ellenére, hogy a beszélgetésen sokszor elhangzott, nem szabad egy kalap alá venni olyan különböző országokat, mint Algéria vagy Irán, Szudán vagy Libanon, azért a régióra igaz néhány olyan demográfiai és gazdasági trend, ami megágyazhatott a tiltakozáshullámnak.

• gyorsan gyarapodik a népesség, 15-24 év közöttiek aránya szinte minden érintett országban meghaladja a 20 százalékot, őket sújtja a legjobban a munkanélküliség (mindenhol 10 százalék felett, de Libanonban 45 százalékot is eléri). Sok országban pedig az objektíve és a lakosság értékelése szerint is elviselhetetlen korrupció csak tovább nyitotta a hagyományos társadalmi szakadékot, van, ahol

• a hagyományos leszerelési stratégiák egyre nehezebben működnek. A térségben több rezsim is úgy működik, hogy az állam birtokolja a legnagyobb exportjövedelmet hozó nyersanyagkitermelő vállalatokat, melyek nyereségéből valamennyit visszacsorgatnak az embereknek – az üzemanyagár szinte mindenhol szubvencionált, de Irakban az élelmiszerárakon is van állami támogatás. A 2014 óta tartó olajár-csökkenés, illetve a gazdasági teljesítmény népszaporulathoz képest való elmaradása miatt ezeket a támogatásokat egyre kevésbé tudja fenntartani az állam, növelni meg pláne nem. Ugyanezen okok miatt vannak nehézségei az eddigi másik hagyományos válságkezelő módszerrel, a klientúra hirtelen felduzzasztásával (=”munkahelyteremtés”).
• a klímaváltozás közvetett hatásai is kezdenek begyűrűzni. A 2000-es évek második felétől Egyiptomban és Szíriában milliók áramlottak a városokba a történelmi aszályban tikkadó agrárvidékekről, ez nem csak gazdasági és szociális feszültségeket generált, hanem a tradicionális közegből kiszakadt fiatalok körében identitásválsággal is járt. Libanonban is a tüntetések egyik fő követelésének számít az ország erdeit pusztító, évi több száz erdőtűz megfékezése (illetve az, hogy ne sikkasszák el a tűzoltóság és az erdészet fejlesztésére rendelt pénzeket).

Azonban a kerekasztal-beszélgetésen az a fontos észrevétel is elhangzott, hogy globális szinten a tiltakozáshullámban érintett országok nem tűnnek egy leszakadó térség páriáinak; a Száhel-övezethez vagy Indiához képest a környezeti károk szintje vagy a munkanélküliségi mutatók összességében egyáltalán nem olyan rosszak.

Nem kell félteni a tüntetésektől az államot

Miközben 2011-ben óriási volt a lelkesedés a nemzetközi médiában a diktátorbuktató tüntetések iránt, Líbia és Szíria szétesése, a menekültválság, illetve az Iszlám Állam felemelkedése után a politikai szervezetek és a véleményformálók is sokkal tartózkodóbbak a tüntetéshullámmal kapcsolatban. "Az Arab Tavaszhoz hasonlóan minden szereplő lohol az események után",

• az Európai Unió elsősorban az algériai és libanoni fejleményeket figyeli, de leginkább a menekültkérdés alakulása érdekli,
• az Egyesült Államok 2017 utáni szokásához híven mindenhol tartózkodó módon áll a tüntetésekhez – Donald Trump jellemző módon egyedül az iráni tiltakozók mellett állt ki nyilvánosan,
• Oroszországnak nincs stratégiája, a Kreml jellemzően akkor szokott mozdulni, ha hatalmi vákuum alakul ki, ekkor mérlegeli azt, mennyire éri meg neki gazdaságilag vagy politikailag a beavatkozás,
• Kína pedig a gazdasági érdekek képviseletén kívül nem akar befolyásoló szerepre törekedni.

A legfőbb, minden nemzetközi szereplő által osztott aggodalom az, hogy a tüntetések ne eredményezzék az „államiság vákuumát”, de

És egyelőre sehol nem látszanak a hasadás jelei sem. Sőt, miközben a Közel-Kelettel kapcsolatban sokan, sokszor figyelmeztettek arra, hogy a törzsektől a kereskedővárosokon át a szektákig a tradicionális hatalmi struktúrák máig nem oldódtak fel a modern értelemben vett nemzeti közösségben és a nemzetállamban, 2011-nél is jobban előjött a tüntetések nemzetteremtő vonása. Algériában a berberek és arabok közti ellentéteken, Libanonban a keresztények, síiták és szunniták alkotmányosan kibélelt felekezeti törésvonalain, Irakban a bagdadi kormány Iránnak való behódolásán akarnak túllépni - különösen Libanonban feltűnő a „libanoni” jelző elterjedése.

A tüntetésekről - részben a kormányzatok megtorlásától tartva, részben az online platformok használta miatt – hiányoznak a klasszikus vezérszónokok, a szervezetépítő vezetők. Ezzel kapcsolatban csak annyi okosságot lehetett megtudni a beszélgetésen, hogy talán még nincs is itt az ideje az antipolitikus tüntetések politikai mozgalmasításának. Azonban fontos törvényszerűség, hogy forradalmi időkben rendszerint azok tudják megszerezni a hatalmat, akik eleve valamilyen szervezetbe tömörülnek – így tudott például Egyiptomban kormányra kerülni a talán legfontosabb iszlamista mozgalom, a Muszlim Testvériség helyi ága.

És ha már a 2013 utáni Egyiptomban és az Öböl-országokban tűzzel-vassal irtott Muszlim Testvériség szóba került, akkor az a sajátosság is feltűnő, hogy

 Borítókép: Kormányellenes tüntetõk egy ökölformájú transzparenset állítanak fel amelyen a 'Forradalom' felirat szerepel az ország függetlenségének 76. évfordulója alkalmából tartott tiltakozáson a bejrúti Mártír téren 2019. november 22-én. MTI/EPA/Andre Pain