Vendel
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Az Iszlám Állam csak a kezdet

GettyImages-130599986
2015.08.07. 18:03
Az Iszlám Állam a világpolitika VV Akárkije: a médián élősködik, és a média is élősködik rajta. A terrorszervezet példás rendszerességgel szállítja a tartalmat: tömegmészárlások, Fűrész-remakek, a Nyugati Ember dédelgetett emlékeinek ledózerolása. És mivel a története sokkprodukciókon keresztül íródik, nehéz szem előtt tartani, hogy nem a vérszomj az igazán félelmetes az Iszlám Államban, hanem hogy milyen durva válság gócpontjában randalírozik.

Mi az Indexnél gyakorlatilag az IS felbukkanása óta igyekszünk hangsúlyozni, hogy az Iszlám Állam terroristái nem olyanok, mint a Nagy Lebowski nihilistái, az őrület mögött igenis van rendszer, méghozzá több is. Cikkekben szétszórva viszont az Iszlám Állam jelenséget nehéz a maga bonyolultságában bemutatni, ezért jön kapóra az évtizedes közel-keleti tudósítói hátteret maga mögött tudó Rainer Hermann Az Iszlám Állam című könyve, ami 2015 elejéig fogja át a szervezet történetét (az azóta történt terjeszkedésről itt olvashat

Elsőre úgy tűnhet, a közel-keleti válságot csak gagyi módon lehet letudni kétszáz oldalban, de a könyvnek kifejezetten jót tesz a lényegretörő, adatgazdag és összeszedett elbeszélésmód (az viszont nem, hogy a nyomda vagy az Akadémiai Kiadó valahol elkavarta a könyv 26. oldalát, legalábis a birtokomban lévő példányban). Ínyenceknek azért hiányozhat mondjuk a Gary Brecher-féle military-gonzó életközelibb stílusa, de egy ilyen könyvvel tényleg ki lehet pótolni az újságcikkek tudáshézagait.

Egyetlen helyen törik meg a nagypolitikára fókuszáló elbeszélés egysége, Hermann egy korábbi, a szíriai keresztényüldözésekről szóló riportját is beleillesztette két fejezet közé. De ez is jó. Mert Magyarországon sokan hajlamosak úgy gondolni a közel-keleti konfliktusra, hogy „az arabok ölik az arabokat”. Miközben a régebben a Libanontól Kuvaitig ívelő Termékeny félhold a világ legősibb multikulti területe, ahonnan pont napjainkban irtják ki az olyan évszázados (évezredes) múltra visszatekintő közösségeket, mint a jezideket, drúzokat, arámiakat vagy asszírokat.

Évtizedes válság roggyantotta meg az arab világot

Amerikai zászlóval takarják le Szaddám Husszein szobrát Bagdad főterén, a város felszabadításának jelképeként.
Amerikai zászlóval takarják le Szaddám Husszein szobrát Bagdad főterén, a város felszabadításának jelképeként.
Fotó: Ramzi Haidar / AFP

Hermann könyvének már az alcímében is jelzi, hogy az arab világ polgárháborúit (ide sorolja Szíriát, Irakot és Líbiát) alapvetően a közel-keleti államépítés és modernizáció II. világháború utáni kudarcával magyarázza. Ennek a kudarcnak pedig szerinte a fejlődés féloldalassága ágazott meg: a modernizáció ugyanis az elsősorban a biztonsági erőkből rekrutálódott katonai elit élvezhette, a társadalom ki lett zárva a szabadság és jólét áldásaiból.

A modernizáció egyetlen területen érte utol a Nyugatot: a rendvédelemben. Ez minden korábbinál nagyobb ellenőrzést és fegyelmezést tett lehetővé. Azonban az elit magát is elvágta attól a lehetőségtől, hogy visszacsatoláshoz jusson a társadalom felől hiszen

  • a demokratikus-jogállami vakolat mögött az elit politikai eszközökkel leválthatatlanná vált;
  • gazdaságilag függetlenné vált a társadalom teljesítményétől, a rezsimek többsége az adóbevételek helyett járadékbevételekből tartja fent magát (kézenfekvő példa az olaj), de Egyiptom például busás támogatást is élvez a stabilitásban érdekelt Öböl-menti monarchiáktól;
  • a katonai elit protekcionista politikával köti magához a kulcsfontosságú gazdasági szereplőket (crony capitalism) és a befolyásos vallási elitet.

A világi állam azonban elnyomó jellege ellenére is megroppant, a rezsimek hiába próbálkoztak a nacionalizmussal, szocializmussal, a vonalzóval rajzolt államok többségében nem alakult ki nemzeti tudat, a szolidaritás alapegysége továbbra is a törzs, a nemzetség, és elsősorban a felekezeti hovatartozás maradt.

Ön el tudná képzelni, hogy egy magyar evangélikus fegyvert fogna egy magyar katolikus ellen egy szlovák evangélikus védelmében? Nos arrafelé ez a legnyomósabb indok a hadviselésre.

Ehhez az identitásválsághoz járult még hozzá a demográfiai robbanás. Hermann nem hangsúlyozza annyira, de azért a modernizáció annyiban sikeres volt, hogy van tiszta víz,, stabil élelmiszerellátás és legalább alapszintű egészségügy. Ezek pedig azt eredményezték, hogy felgyorsult a népesség növekedése, mely után messze leszakadva loholt csak gazdaság, és pláne a munkahelyek. A demográfiai forradalom miatt a fiatalok ezért joggal érezhették magukat örök veszteseknek; Tunéziától Aleppóig mindenki a három P jegyében nőtt fel:

Poverty, Participation, Pride

Magyarul persze nem hangzik ilyen jól: Szegénység, Sorsközösség, Büszkeség.

Játékfegyverrel játszik egy szíriai fiú a polgárháború dúlta Aleppóban.
Játékfegyverrel játszik egy szíriai fiú a polgárháború dúlta Aleppóban.
Fotó: Karam Al-Masri / AFP

A közös élményből-érzületből robbant ki 2011-ben az Arab Tavasz, melynek iszlamista kimenetele sehol sem volt megírva. Hermann szerint ekkor a Nyugatnak még lett volna lehetősége arra, hogy a maga értékei mentén alakítsa a térség történelmét. Hát erről csúnyán, mi több szégyenletesen lecsúszott, bár ha belegondolunk mire jutott Líbia, akkor talán jobb is, hogy az európai országok nem próbálkoztak máshol is.

A szinte az egész arab világot átfogó demokratikus megmozdulások eredménye ismert: egyedül Tunéziában történt meg pozitív rendszerváltás (amit azért nem hagyott érintetlenül a terrorizmus), a többi országban a legszelídebb forgatókönyv az volt, hogy némi gumibotozás mellett néhány milliárddal kitömték a szociális ellátó rendszert, oszt' jónapot. De a legtöbb helyen maradt a nettó erőszak, illetve a polgárháború. És a polgárháború szülte meg az Iszlám Államot.

Veterán katonák vezetik harcba a fanatikusokat 

A könyv csak egy 77 oldalas, de indokolt kacskaringóval jut el a szíriai polgárháború iszlamistáihoz, az iraki al-Kaidához, és az abból kinőtt Iszlám Államhoz. Hermann nem csak azt hangsúlyozza, hogy az USA 2003-as inváziójának köszönhetően Irak mára lényegében Irán kliensévé vált, hanem azt is, hogy hová vezetett az amerikaiak által erőltetett teljes őrségváltás. A hadseregből és államigazgatásból kipenderített baathista vezetők (a Baath Párt volt Irakban és Szíriában a világi nacionalizmus pártja, amit mindkét helyen a vallási kisebbségek támogatták - előbbiben főleg szunniták, utóbbiban síiták és a keresztény és más kisebb felekezetek) egytől egyig a radikalizálódó szunnita ellenzéknél kötöttek ki, azaz

a veterán főtisztek által működtetett Iszlám Állam professzionálisabbá vált, mint a fantomkatonákkal és korrupt tisztekkel feltöltött hadsereg.

A legizgalmasabb kérdés persze az: hogyan nőheti ki magát egy terrorszervezet egy bonyolult funkciókat ellátó állammá?

Romok az Iszlám Állam fegyvereseitől idén visszafoglalt Kobaniban.
Romok az Iszlám Állam fegyvereseitől idén visszafoglalt Kobaniban.
Fotó: Yasin Akgul / AFP

Az első lépés persze nem bonyolult: az emberek meghajlanak a terror előtt. Hermann szerint az iszlám politika egyik régi hagyománya (valójában persze Hobbes óta az egész modern politika alapköve) az az elv, miszerint

Jobb hatvan év egy zsarnok uralma alatt, mint egyetlen éjszaka anarchiában.

Ezért az emberek a legerőszakosabb rendszereket is el tudják fogadni, amíg azok biztosítják a többség számára az életfeltételeket. Márpedig az Iszlám Állam kiterjedt szolgáltató hálózatként is működik, elhozza az átlagszunnitának azt a gondoskodó államot, amit egyetlen világi rezsim sem bírt vagy akart megvalósítani. Az IS az áramkvótáktól kezdve az ingyenkonyhákon át a kézlevágással működő fogyasztóvédelmi kommandókig komplex civil szolgáltatóként működik.

Az államszerű működést Hermann igen plasztikusan írja le, de azt kifelejti, hogy az erről szóló híreket mindig fenntartással kell kezelni az Iszlám Állam cinikus propagandája miatt. És talán az is elfért volna, hogy a szociális feladatokban és társadalmi beágyazottságban az IS csak a többi dzsihadista – elsősorban az an-Núszra Front, még előbb a Hamasz - nyomában lohol.

Az iszlám az Iszlám Állam ellen

Hermann sűrű leírásban, de pontosan követi végig az Iszlám Állam offenzíváját és megtorpanását (ezt azért nem ismertetem, mert mi is szorosan követtük), és bemutatja azt is, hogyan öröklődött és fejlődött az Iszlám Állam eszméje három terroristageneráción át. Ebből a magyar olvasók legkevésbé Dzsuhaiman al-Utaibire emlékezhetnek, aki 1979-ben néhány száz követőjével együtt megszállta a mekkai nagymecsetet (!), ahonnan csak véres ostrom árán lehetett kifüstölni, és közben a legfőbb vallási tanács, az ulema nem volt hajlandó kiadni (!) az iszlám legszentebb helyére épített templomot dúló al-Utaibire a fatwát.

De pont itt, a vallási gyökerek bemutatásánál támadt hiányérzetem. Hermann nagy gonddal ismerteti a mértékadó muszlim vezetők Iszlám Államot elítélő leveleit és teológiai érveit, megemlíti a vahabita jogi iskola XVIII. századtól kezdődő hatását a radikális mozgalmakra (erről itt olvashat egy kiváló kétrészes cikket). Tapintatosan elkerüli viszont annak felvetését, mennyiben támogatja a terrorizmust a múlt század végétől kezdődő „vissza a gyökerekhez”-mozgalom, ami egy merevebb, harciasabb és elnyomóbb iszlámot eredményezett. Ezért többen, nem is alap nélkül állítják, hogy a Közel-Keleten nem csak a rezsimek, de maga az iszlám vallás is a válság része.

Már megkezdődött a civilizációk háborúja

Hermann arról viszont nem hallgat, hogy az Iszlám Állam problémájához szervesen hozzátartozik a több frontot is kibontakozóban lévő síita-szunnita vallásháború (hogy a két felekezetnek mi a baja egymással, azt megpróbáltam Jemen kapcsán kibogozni). Ennek komolyságára a könyv egy Huntington-hangulatú – bár kissé bicegő – figyelmeztetéssel él:

Ma a civilizációk összecsapása zajlik, ám ez nem a világ civilizációi között, mint inkább egyetlen civilizáción, az iszlámon belül zajlik.

Az Iszlám Állam a két teokratikus tengelyt, Szaúd-Arábiát és Iránt is fenyegeti, ám Hermann – a mi prognózisunkkal is egybehangzóan – arra figyelmeztet, hogy a Libanontól Jemenig, Bahreintől Irakig fellángoló konfliktus messze túlnő az Iszlám Állam jelenségén, és ugyanúgy lángba boríthatja a Közel-Keletet, mint a Harmincéves háború a XVII. századi Európáját. Ennek kirobbanását Hermann szerint az Egyesült Államok segítette elő Irak síita uralom alá helyezésével – így jött ugyanis létre az Öböl-országok számára elfogadhatatlan síita félhold.

Az arabok harmincéves háborúja azonban éppen csak elkezdődött, és senki nem tudja, mikor, hogyan ér véget. Nem az Iszlám Állam lesz a végállomás. A döntő az lesz, ami utána következik majd.

A könyv szépen egymásra rakosgatva a konfliktusrétegeket, egy apokaliptikus víziót fest fel. Ennek az apokalipszisnek - melynek készülődését abból lehet lemérni, hogy mindenki eszeveszetten fegyverkezik - az epicentruma Szíriában púposodik, és nem hagyja érintetlenül Európát sem. És Hermann nem a Libanonhoz vagy Törökországhoz képest elhanyagolható számú menekültre gondol, hanem arra, hogy a számtalan terrorszervezetben egyfajta dzsihádista internacionálé kovácsolódott össze

Folyamatosan áramlanak a fiatal muszlimok a Közel-Keletre, ahonnan harcedzett veteránokként térnek haza.

Hermann egy rendteremtő hatalomban látja a kiút lehetőségét, aminek ellentmond, hogy sem az amerikaiakat – akik Irak megszállásánál szerepeltek le - , sem a hidegháborús gondolkodásban ragadt oroszokat – akik Aszad megvédésénél szerepeltek le – nem úgy írja le, mint akikben meglenne a rendteremtő képesség.

A valódi megoldás inkább a vallásháború kiéleződését követő katzenjammer lehet. Hermann nem utal rá nyíltan, de én úgy vélem, a harmincéves háború analógiája itt is helytálló: az európai fejedelmek néhány millió áldozatot követően kaptak észbe, hogy a lelkek üdvének kérdését sürgősen le kell választani a politikáról. Az előbb már volt egy idézet arról, hogy az iszlámban milyen hangsúlyos az anarchia elutasítása – a muszlim országok vezetői ezért rá fognak jönni, hogy

a vallásháború a világi államot is maga alá temeti

Ezért ha jót akarnak maguknak, be fogják húzni a vészféket.