Hatoldalas levelet írt Donald Trump a demokrata házelnöknek

2019.12.18. 09:22

Donald Trump amerikai elnök kedden hatoldalas levelet intézett Nancy Pelosi demokrata párti házelnöknek, melyben arról ír, hogy puccskísérlet áldozatává vált, írja a CNN. 

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága december 13-án, 23:17 arányban szavazta meg a Donald Trump elnök alkotmányos felelősségre vonását (impeachment) hivatalosan is elindító eljárás vádpontjait. Eszerint

DONALD TRUMP VISSZAÉLT A HATALMÁVAL ÉS AKADÁLYOZTA MUNKÁJÁBAN A KONGRESSZUST.

A levélben Trump kifejezte „a legerőteljesebb tiltakozását a párt impeachment-eljárás keresztes hadjárata ellen”, amit a 17. század végén a gyarmati Amerikában folytatott salemi boszorkányperhez hasonlította. Leszögezte: a képviselőház igazságügyi bizottsága által megfogalmazott vádpontok nem felelnek meg sem az alkotmány elvének és értelmezésének, sem a joggyakorlat normáinak.

Az elnök szerint Nancy Pelosi megsérti hivatali esküjét, megszegi az alkotmányra tett hűségesküjét, és nyílt háborút hirdet az amerikai demokrácia ellen.

Ahogy arról többször is részletesen írtunk, a demokrata párti ellenzéke azért kezdeményezte az elnök esetleges elmozdításához szükséges   impeachment -eljárás megindítását, mert kiderült, hogy Trump egy júliusitelefonbeszélgetésben felvetette Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy érdemes volna kivizsgáltatnia Joe Biden volt amerikai alelnöknek, egyúttal a demokraták egyik lehetséges elnökjelöltjének és fiának, Hunter Bidennek az ukrajnai üzleti ügyeit.

A Trump elleni két vádpontról december 18-án, szerdán szavaz a képviselőház.