Álmos
1 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Mégsem erőszakolta meg nők százait az amerikai pár

2020.02.05. 17:25

Ejtették a nemi erőszak vádját Cerissa Riley és Grant Robicheaux ortopéd orvos ügyébenírja a BBC. A párt 2018-ban állították elő, mikor hét nő egymástól függetlenül feljelentette őket. A vád szerint az áldozatokat bedrogozták, majd megerőszakolták.

Az akkori ügyész, Tony Rackauckas állítása szerint a pár több ezer képet és videót készített az aktusokról, de a tárgyalás során kiderült, hogy a felvételek nem is léteznek.

A jelenlegi ügyész, Todd Spitzer szerint elődje csak azért indította el a pert, hogy előnyhöz juttassa a választási kampányában. Az ügyészi iroda tavaly nyáron kiadott egy közleményt, amiben azt írták, hogy Rackauckas beismerte, hogy csak a médianyilvánosságért fújta fel az ügyet. A választást egyébként elveszítette.

Spitzer belső nyomozást indít Rackauckas ügyletei felülvizsgálatára. A korábbi ügyész még kedden is védte a döntését, mert szerinte fel kellett szólalnia a nőkért, akik előálltak. Szerinte minden ügyésznek jól meg kell gondolnia, hogy hogyan kezeli az ilyen ügyeket, ahol egyszerre több nő is aláveti magát a feljelentéssel járó vizsgálatoknak.

Rackauckas reméli, hogy a nők így nem esnek valamilyen politikai machinálás áldozatául.