![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
Egyelőre nem kapja vissza brit állampolgárságát az ISIS-hoz csatlakozó lány
Shamima Begum elvesztette a brit állampolgárságáért folyó harc első körét – írja a Sky News. Begum, aki most 20 éves 2015-ben két iskolatársával repülőre szálltak, és csatlakoztak az Iszlám Államhoz, mint hivatásos feleség. Három évet töltöttek a terrorszervezetnél, majd tavaly februárban Begum már egy menekülttáborban volt. Az akkori brit belügyminiszter, Sajid Javid még abban a hónapban megfosztotta az állampolgárságától.
Begum jelenleg egy szíriai táborban van, és leginkább azért szeretne hazatérni, hogy terápiás segítséget kapjon ahhoz, hogy feldolgozza mindhárom gyereke elvesztését. Ügyvédje szerint a fosztás törvénytelen volt, mert állampolgárság nélkül hagyja Begumot. A nő pert indított a belügyminisztérium ellen a Legfelsőbb Bíróság és a Különleges Bevándorlási Fellebbviteli bizottság előtt (SAC).
Pénteken végül az a döntés született, hogy a megfosztás nem hagyja Begumot állam nélkül. A bizottság szerint a döntés nem hagyja Begumot megalázó vagy életveszélyes körülmények között. Csak azért mert nem tud részt venni a tárgyaláson, még nem feltétlenül nyeri meg a pert, mondta az egyik bíró, Doron Blum.
![Shamima Begum](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3149/31499/314994/31499445_84e24cdc58daad51c2e4691812c43fc5_wm.jpg)
Begum bangladesi származású, de Angliában született. Ügyvédje szerint nem számít bangladesi állampolgárnak, míg a bírák szerint igen. Ügyvédje másik érve az volt, hogy a tény, hogy nem léphet brit földre nagyban nehezíti, hogy felszólaljon a saját nevében, vagy hogy a jogi képviseletével tárgyaljon. Ezt a bírók elismerték, de nem gondolják, hogy a fair tárgyalás hiánya automatikusan azzal jár, hogy megnyeri a pert. Azt is elismerték, hogy sérülnek Begum emberi jogai azzal, hogy a táborban kell élnie, de úgy vélik, hogy ez az ő cselekedeteinek következménye, a belügyminisztériumnak ehhez semmi köze.
Begum három héttel az után, hogy megérkezett Raqqah-ba, hozzá ment egy holland származású ISIS-harcoshoz. Egy interjúban azt mondta, hogy csak egy háziasszony volt,
bár nem volt baja a lefejezésekkel, kivégzésekkel.