Amerika 145 millió ember adatainak ellopásával vádolta meg Kínát

2020.02.10. 18:03

Az Egyesült Államok a kínai haderő négy tagja ellen emel összesen kilenc rendbeli vádat több mint százmillió amerikai adatainak ellopásáért az Equifax-botrányban – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján William Barr amerikai igazságügyi miniszter az MTI tudósítása szerint.

Az Equifax-botrány 2017 szeptemberében tört ki, amikor a hitelbíráló maga is megerősítette, hogy egy Apache Struts nevű web-alkalmazáson keresztül sikerült a támadóknak bejutniuk a rendszerébe, ahonnan 145 millió amerikai érzékeny személyes adatait lopták el. A társadalombiztosítási számmal például orvosi adatokhoz és bankszámlákhoz is hozzá lehet férni.

Ez az amerikai emberek magánjellegű információiba történt, előre megfontolt szándékkal elkövetett és átfogó erőszakos behatolás volt. Ezeknek az adatoknak gazdasági értékük van, és eltulajdonításukkal a tolvajok jelentős mértékben segítették a mesterséges intelligencia fejlesztésével kapcsolatos kínai programot

– mondta a miniszter, és közölte, hogy a négy feltételezett hekker a kínai haderő tagja, bár nem nevezte meg őket.

Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója még pénteken arról beszélt egy konferencián, hogy Kína komoly fenyegetést jelent, mert "élen jár a legújabb innovációk ellopásában". Wray szerint Kína a mezőgazdaságtól az orvostudományig, a gazdaság legkülönbözőbb ágazataiból gyűjt információkat a hagyományos hírszerzés eszközeivel és kibertámadásokkal.

Kapcsolódó
Megmutatjuk, hogy áll a harmadik világháború

Megmutatjuk, hogy áll a harmadik világháború

A színfalak mögött egymásnak feszülő nagyhatalmak, titokzatos elit hekkercsoportok, pusztító kiberfegyverek és egyre több támadás. Így néz ki a kiberháború 2019-ben.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.

február 6., 16:32

  • Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.

február 6., 12:23

  • Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.

február 6., 15:23

  • Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.

február 6., 13:42

  • Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.

február 6., 11:50

  • Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Kémkedési aggályok merültek fel.

február 6., 12:04

  • Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

De mi a helyzet máshol?

tegnap, 20:33

  • Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Ez nem április elsejei tréfa.

tegnap, 17:09

  • Külföld
Ilie Bolojan lesz Románia ideiglenes államfője

Ilie Bolojan lesz Románia ideiglenes államfője

Az elnökválasztás első fordulóját májusban tartják.

tegnap, 21:25

  • Külföld
Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

A hatóságok vizsgálják az esetet.

február 6., 06:41

  • Külföld
Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

A kormány szerint Magyarország számára is létfontosságú a vezeték.

február 6., 16:57

  • Külföld
Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

A tömeggyilkosság indítékát még mindig keresi a rendőrség.

február 6., 06:06

  • Külföld
Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Még bratwurst is jár a voks mellé.

február 6., 17:03

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

tegnap, 20:51

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

tegnap, 20:09

  • Külföld
Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.

február 6., 09:15

  • Külföld
Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Adatokat követelnek a platformtól.

február 6., 09:37

  • Külföld
Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Az amerikai elnök tovább bővítené a férőhelyek számát a telepen.

február 6., 09:28

  • Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.

tegnap, 20:13

  • Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Virth Balázs alaposan felhúzta magát.

tegnap, 14:40

  • Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.

február 6., 08:45

  • Külföld
Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Inkább a szegényebb országokra jellemző a vallásos nacionalizmus.

február 6., 08:36

  • Külföld
Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában

Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában

A harminchat előállított személy közül a legtöbb 35 év alatti.

február 6., 16:06

  • Külföld
Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

A nőt is megsebesítette.

február 6., 10:37

  • Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Az amerikai elnök szerint azonnali béketárgyalások kezdődhetnek.

tegnap, 18:35

  • Külföld
Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

A bűnüldöző szervek szerint a lopás a tojások egekbe szökő árával függhet össze.

február 6., 10:48

  • Külföld
Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban

Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban

A belügyminiszter szerint a fenyegetések tartalma a magyarországihoz volt hasonló.

február 6., 19:26