A Lufthansa törölt 7100 márciusi járatot
A társaság közleménye szerint a járattörlés a kapacitás 25 százalékos csökkentésének felel meg, írja az MTI. A koronavírus-járvány terjedése révén csökkenő kereslet miatt a német légitársaság két hazai repülőtéren szűkítette a kínálatot. A Frankfurtból induló járatok közül 3750-et, a Münchenből indulók közül 3350-et törölt.
Főleg belföldi és olaszországi járatok maradnak ki, elsősorban Berlinbe, Hamburgba és Düsseldorfba, illetve Milánóba, Velencébe és Rómába jár márciusban kevesebb gépük.
A Lufthansa Csoport azt is közölte, hogy a járvány miatt elrendelt izraeli beutazási korlátozások miatt március 8-tól a téli menetrend végéig, március 28-ig törlik valamennyi izraeli - Tel-Avivba, illetve Eilatba közlekedő - járatukat.
A csoporthoz a névadó Lufthansa mellett az Austrian Airlines, a Swiss és az Edelweiss Air légitársaság, valamint az Eurowings és a Brussels Airlines diszkont légitársaság tartozik.
Három napja három légitársaság - köztük a Lufthansa -, jelentette be, hogy több száz járatát törli a koronavírus miatt.