A kínai elnök Vuhanba látogatott
A kínai elnök vuhani útja Peking magabiztosságát jelzi azzal kapcsolatban, hogy egyre kevesebb az eset, és talán sikerül Kínában megfékezni a járványt, írja az MTI. A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint Hszi látogatásának célja a járványügyi óvintézkedések felülvizsgálata.
A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden közölt adatai szerint hétfő éjfélig már csupán 19 új fertőzöttet diagnosztizáltak az ország szárazföldi részén, közülük 17 beteget Vuhanban, míg a másik két esetben a páciensek külföldön - az Egyesült Királyságban és Spanyolországban - fertőződtek meg, és ezt követően utaztak Kínába.
A közép-kínai Hupej tartományban ötödik napja nem diagnosztizáltak újabb fertőzötteket Vuhanon, a tartomány székhelyén kívül,
a kínai szárazföld többi részéről pedig harmadik napja nem jelentettek belföldön történt vírusfertőzést.
A Hupej Zsipao, hupeji lap kedden megjelent cikke szerint a tartomány vezetése megkezdte az előkészületeket arra, hogy az üzleti élet visszatérhessen a normális kerékvágásba a másfél hónapja lezárt tartományban, és tervet dolgoznak ki a közlekedési és utazási korlátozások biztonságos feloldására.
A járvány összes fertőzötteinek száma Kína szárazföldi részén hétfő éjfélig 80 754-re, a halálos áldozatoké pedig 3136-ra emelkedett. A betegségből már közel 60 ezren gyógyultak fel az országban, míg jelenleg csaknem 18 ezren állnak kezelés alatt, közülük több mint 15 700 pácienst látnak el Vuhanban.