Úgy szállt fel a román utas a Madridból induló repülőre, hogy tudta, koronavírusos
További Külföld cikkek
- Senki sincs biztonságban, az ukránok és az oroszok egyenként levadásszák a fontos figurákat
- Jogerősen is elítélték Nicolas Sarkozy korábbi francia elnököt
- A Google Maps lefotózta, ahogy egy holttestet gyömöszölnek egy autó csomagtartójába
- Kétségbeesetten kéri az FBI az amerikaiakat, nehogy lelőjék a kínainak vélt drónokat
- Mészárszék várta az észak-koreai katonákat Kurszknál
Igazoltan koronavírussal fertőzött román állampolgár tért haza kedden, írja a Transindex, hozzátéve, hogy az illető úgy szállt fel hatvan másik utas mellé a repülőre Madridban, hogy akkor már tudott a betegségéről, mégsem vonult karanténba, fertőzésveszélybe sodorva a többieket.
A román állampolgár, akinek sem a nemét, sem az életkorát nem részletezték, az Otopeni repülőtérre érkezett meg kedden, közölte a Stratégiai Kommunikációs csoport (GCS). A GCS szerint az illetőn út közben jelentkeztek is a koronavírus jelei, ezért a repülőt – amit egy magántársaság üzemeltet – landolás után azonnal a közegészségügyi igazgatóság munkatársai kezelése alá helyezték, az utast pedig a Matei Bals járványtani intézetbe szállították.
A hatóságok megkezdték a többi utas azonosítását, hogy mielőbb megvizsgálhassák őket, bár a fertőzött spanyol területről érkezve amúgy is 14 nap karantén vár rájuk.
Hasonló esetről írt korábban a CNN, amely szerint egy koronavírus-gyanús nő utazott többször is repülővel anélkül, hogy vizsgálatot kért volna magára. Olaszországban pedig egy férfi, aki műtétje előtt csillapította a koronavírus-gyanús tüneteit attól félve, hogy ha beigazolódik nála, hogy beteg, nem végzik el rajta az orrplasztikát, most akár 12 éves börtönbüntetés elé néz, mert megfertőzhetett volna több egészségügyi dolgozót is. A férfi az altatóorvosnak lett gyanús, aki észrevette, hogy magas az illető testhőmérséklete.
Keddi adatok szerint Romániában 217 koronavírussal fertőzött betegről tudnak.
Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!