Iránban 3,5 millióan is meghalhatnak a koronavírusban
A járványtól leginkább sújtott Iránban a keddi adatok szerint 17 ezer főnél is több betegedett meg, és már 1000-nél is többen vesztették életüket a kínai koronavírusban, miután az iráni rezsim addig terelt, hogy már megállíthatatlanná vált az országban a járvány. Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hoszajni Hámenei múlt héten utasította a fegyveres erőket, hogy vegyék fel a harcot a kínai koronavírussal szemben: ezután döntöttek úgy, hogy az utcákat és a boltokat kiürítik, a lakosokat pedig monitorozni fogják.
![Utasnál ellenőriznek testhőmérsékletet az iráni Najaf repülőtéren 2020. március 15-én](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3209/32092/320925/32092579_20993df2e042f44a20dff69ac26a67ee_wm.jpg)
Most egy friss, az iráni Sharif Egyetem által publikált tanulmány azt mondja: ha a lakosság nem követi a kormány rendelkezéseit, vagyis nem maradnak az otthonaikban, akkor a járvány júniusban tetőzik majd, és a 3,5 milliót is elérheti az áldozatok száma. Ha csak mértékkel tartják be az előírásokat, akkor várhatóan 110 ezeren veszítik majd életüket benne, ha pedig mindenki követi a korlátozásokat, akkor hozzávetőleg 12 ezer halottal kell kalkulálni, írja a The Guardian .
Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!