Mintha egy háborús filmben lettünk volna szereplők

Sok mindent átéltem már, de ilyen kalandtúrában még nem volt részem. A koronavírus-járvány miatt evakuálnom kellett a turistacsoportom Közép-Amerikából.

A magyar idegenvezető, Tátrai Bernadett szavai nem tűnnek túlzónak azután, hogy meghallgattuk: hogyan verekedte át magát egy csoport turista a dzsungelből Magyarországra. A tíz napig tartó világkörüli vágta története úgy különösen erős, hogy az egész egy paradicsomi vidékekre vezető, és milliós költségű utazásnak indult.

Február 19. Az idegenvezető megérkezik Mexikóba. „A helyi partnerrel elvégezzük az utolsó simításokat, hogy gördülékenyen menjen a 23 napos kalandtúra Mexikón, Belize-en, Guatemalán és Hondurason át. Internetem többnyire van, még semmi komoly hír a koronavírusról.”

Február 29. „Befut a tizenhárom fős csapatom. Beszélgetés közben szó esik a koronavírusról is. Valaki megjegyzi:

A legjobb helyen vagyunk itt a trópusokon. A vírus nem szereti a meleget és a legjobb ellenszer ellene a D vitamin, amiből a Karib-térségben bőven lesz részünk az elkövetkező három hétben.

Az utazás színes kalandjait cikkünkben átugorjuk: a csapat maja városok felett hőlégballonozott, dzsungelben kirándult, és úgy viselkedett, ahogy vidám turisták szoktak. Befutottak ugyan az első hírek az olasz káoszról, de Európa messzinek tűnt. „A legjobb helyen vagyunk, hiszen itt Közép-Amerikában semmi gond, nincsenek megbetegedések, az élet a normál kerékvágásban zajlik” – gondolják.

Március 10. A trópusi idillben jön az első riasztó információ. „Arról kapok híreket, hogy következő célunk, Honduras lezárta a határait a turisták előtt. Mi van? Tegnap még semmi gond nem volt. Oké, legfeljebb elmarad hondurasi látogatásunk a legősibb maja városba, és Mexikó után Guatemalába megyünk.”

Guatemala nemcsak a látványosságok miatt fontos, hanem mert a csapat innen repül majd haza, mégpedig panamai átszállással. Ennek a ténynek hamarosan jelentősége lesz.

Március 11. Jöttek az újabb aggasztó hírek. „Guatemala március 12-én lezárja a határait az európai turisták előtt, állítja a helyi utazási iroda. Másnap kiderül, hogy kacsa volt a hír, mert csak néhány helyről, például Kínából és Olaszországból nem szabad belépni.”

Az utazók megnyugszanak, de ez a nyugalom egy napig tart.

Március 13. „A mexikói konzul írt, hogy a guatemalai idegenrendészeti szerv szerint beléphetünk az országukba, de valójában senki nem biztos semmiben. Akkor irány Belize” – adja ki az utasítást az idegenvezető, tudván, hogy onnan átléphetnek majd Guatemalába.

„A hotelben üzenet várta egy kollégától: «Nem tudom, hogy fogtok hazajutni. Folyamatosan törlik a repülőjáratokat. Már a tengerentúliakat is. Európa bezár».“

Olyan volt az egész, mint egy háborús film szereplői lettünk volna.

Március 14. 0:55 perc. „Az éjszaka közepén újabb email érkezik a mexikói konzultól is: „Ma éjféltől 30 napig nem indulnak járatok Panamából Európába. Egyeztessenek a légitársasággal, és azt javaslom, hogy Mexikó fele induljanak haza.” A hír riasztó, hiszen a csoport hazafelé majd Panamában szállna át, így most a közép-amerikai országban rekednének.

A terv az, hogy azonnal a guatemalai reptérre mennek, és hazatérnek Európába. „Mindenki pakoljon össze, és álljon útra készen, mert át kell kelnünk Guatemalába a határon, hogy eljussunk a fővárosba, hogy aztán hazajussunk” – adta ki az utasítást Tátrai Bernadett. A terv azonban kevesebb, mint 24 óráig tűnt csak megvalósíthatónak.

Március 15.hajnali 3:40 perc „A KLM törölte a hazafelé szóló jegyünknek a Panama City – Amszerdam szakaszát. A Gutemala City – Panama szakaszt nem. Azaz a KLM bereptetne minket egy olyan országba, ahonnan biztos nem tudunk hazajutni, hiszen az onnan Európába induló járatot töröltek. De a KLM hiába kényszerített minket lehetetlen helyzetbe, nem voltak hajlandók díjmentesen kicserélni a repülőjegyünket olyanra, amivel elkerüljük Panamát, és hazajuthatunk.” A társaság a jegyértékesítő iroda tulajdonosának segítségével új jegyet vesz Mexikóból Magyarországra. Egyetlen gond van: a csoport két tagja korábban magának vette meg a jegyet, ezért az ő jegyüket nem tudja kezelni a magyarországi iroda.

Március 16. „Elindulunk a mexikói határra. Mindenki nagyon feszült. Rohanunk, hogy nehogy Mexikó is lezárja a határait. Közben a két lány, akinek nincs jegye, némán sír, mert nem válaszol nekik a légitársaság.” Végül nekik is találnak jegyet az Egyesült Államokon keresztül, de az öröm rövid ideig tart. Hamar kiderül, hogy az Egyesült Államok már nem ad ki beutazási engedélyt külföldieknek. „Az olcsó jegy kilőve. A British Airways járatára van még hely, 1,2 millióért adja a légitársaság a turista osztályra a jegyet.”

A magyarországi kolléga végül talál jegyet a két elveszett lánynak is. „Az új jegy 650 ezer forintba kerül. Gyorsan kell dönteni, mert tele a járat. Az egyik lány – miközben peregnek a könnyei – azonnal belemegy. Haza akar jutni, mielőtt teljes légzár lesz, és Mexikóban ragad akár az elkövetkezendő egy-két hónapra. A másik lány az ár miatt hezitál. Közben haladunk, a térerő elmegy, és mire a másik utas is úgy dönt, hogy megveszi a drága jegyet, már késő. Elfogyott. Teljes összeomlás.”

Végül a magyarországi segítők találnak az utolsó embernek is jegyet. A gond, hogy egy nappal később tud csak elrepülni.

Király! Hátra kell hagynom az egyik utazóm a világ másik végén, és ráadásul Spanyolországban kell átszállnia, ami az egyik legfertőzöttebb terület.

„A csapatot újra eligazításra hívom össze. Mindenki számítson rá, hogy több napba is bele fog telni, mire eljutunk Magyarországra. Ezért a kézi poggyászába három váltás alsóneműt, ruhát és az alapvető higiéniás felszerelését is pakoljon be. Valószínűleg nem lesz ellátás a 12 órás repülőút alatt és lehet, hogy nem jutunk semmilyen élelmiszerhez a párizsi repülőtéren a 19 órás várakozás alatt.”

Március 17. Hajnali 2:20. „Pittyeg a telefonom. A munkatársnőm az. Közli, hogy törölték a Párizs-Budapest járatot! Újabb telefonok, új infó: szét kellett dobni a csapatot, mindenki különböző járatokkal mehet majd Budapestre. Kivéve egy útitársamat és engem, mert nekünk Párizsból át kell repülnünk majd Amszterdamba, és onnan haza.”

9 óra „A reptéren érkezik az email, hogy kettőnk jegyét, akik külön utaztunk volna haza Amszterdamból, törölték. Már nem is izgatom magam.”

11 óra „A mexikói reptéren meglepődött külföldi turisták hada, akik a nyaralás lázában és információk hiányában most döbbenek rá, hogy nem jutnak olyan könnyen haza.”

Március 18. „A párizsi repülőtéren minden pultot lezártak, a terminálok között nincs átjárási lehetőség, a boltok és kávézók nem üzemelnek. A gépükre várók számára tilos a gyülekezés, ami az jelenti, hogyha 3-4 ember sokáig beszélget, akkor érkeznek a biztonsági őrök és feloszlatják a csoportot. A biztonsági ellenőrzéseknél és beszállító pultoknál kötelező a kétméteres távolság betartása. A fentiekre a hangos bemondó és feliratok hívják fel a figyelmet. Az utasok maszkban, néhányan teljes védőruhában várják, hogy hazajussanak a világ valamelyik tájára."

A Mexikóban hagyott lány járatát törölték, kapták a hírt, aztán kiderül, hogy az utas mégis feljutott ez Európába tartó gépre, és csak a madridi átszállása van veszélyben. Végül újabb jegyet kell vennie, immár a harmadikat, hogy Frankfurton keresztül hazajöhessen.

Az idegenvezető, és az egyik utas végül helyet kapott a Párizsból egyenesen Budapestre tartó gépen.

Március 19. „Landolunk Budapesten. Kétszáz emberrel együtt mindenkit beterelnek az érkezési hallba, ahol 20 percet nyomorgunk a külföldről hazaérkezőkkel, hogy átessünk az ellenőrzésen. Tömött sorokban, szó szerint testközelségben, egymás szájába lehelve várakozunk, mert az automata útlevél-ellenőrzők nem működnek.”

Pittyeg a telefonom. A Mexikóban hagyott lány az. Látta leszállni a gépünket, kint vár minket az épület előtt. Happy end!

(Borítókép: Tátrai Bernadett)

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!