Műtéten eshetett át Kim Dzsongun

2020.04.21. 05:21

Műtéten esett át Kim Dzsongun az amerikai és a dél-koreai média egybehangzó keddi jelentései szerint, a CNN pedig egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesre hivatkozva azt jelentette, hogy az észak-koreai vezető „nagy veszélyben” van a meg nem nevezett beavatkozás után, írja az MTI.

A CNN-en röviddel azután jelent meg a hír erről, hogy – a jórészt Észak-Koreából megszökött személyek által működtetett – Daily NK című dél-koreai lap meg nem nevezett észak-koreai forrásokra hivatkozva közölte, hogy

KIM DZSONGUN  ÁPRILIS 12-ÉN SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI BEAVATKOZÁSON ESETT ÁT, ÉS JELENLEG EGY VILLÁBAN LÁBADOZIK A PHENJAN MELLETTI HJANGSZAN ÜDÜLŐVÁROSBAN.

A lap szerint Kim Dzsongunnál a „sok dohányzás, az elhízás és a túlzott munka” miatt vált szükségessé a műtét. A lap szerint miután Kim Dzsongun állapota javult, április 19-én az őt kezelő orvoscsapat több tagja visszautazott a fővárosba. írja a CNN. A sajtóban megjelent híreket hivatalos forrásból Washingtonban és Szöulban sem erősítették meg. 

A Kim Dzsongun egészségi állapotával kapcsolatos találgatások azután kaptak lábra, hogy nem jelent meg április 15-én a kommunista állam alapítója, Kim Ir Szen születésnapja alkalmából rendezett megemlékezésen. Az elemzők akkor arról számoltak be, hogy a látogatás a koronavírus járvány miatt maradhatott el. 

Noha Észak-Korea eddig hivatalosan egyetlen koronavírus-fertőzést sem erősített meg, számos külföldi megfigyelő arra gyanakszik, hogy a phenjani vezetés eltussol egy már kirobbant járványt.

Mindenesetre az észak-koreai vezetők távolmaradása nagy nyilvános eseményekről általában valami komoly dologra utalhat, de van, hogy ki sem derül valóban történt-e valamilyen fontos dolog. Emlékezetes ugyanakkor, hogy Kim Dzsongun apja, Kim Dzsongil 2008-ban ugyanígy nem jelent meg az apja születésnapján. A találgatások akkor is beindultak, utóbb pedig kiderült, hogy Kim Dzsongilnak sztrókja volt és egészsége tovább romlott, egészen 2011-es haláláig.

Kim Dzsongun  egészségéről szóló spekulációk akkor is beindultak, amikor  2014-ben több mint egy hónapra tűnt el a nyilvánosság elől. Az akkori feltételezések szerint bokájából távolítottak el egy cisztát.

Frissítés: A dél-koreai kormány szerint semmilyen jel nem utal Kim betegségére

A Yonhap dél-koreai angol nyelvű hírügynökségnek magyar idő szerint kedd kora délután egy dél-koreai kormányzati tisztviselő határozottan cáfolta a Kim Dzsongun műtétjéről és állapotáról szóló híreket:

Ez a hír nem igaz. Semmi különös történésről nincs információnk Észak-Koreából.

Egy másik kormánytisztviselő is azt mondta:

Sem a Párt, sem a hadsereg, sem a kormány köreiből nem érkeztek hírek különleges intézkedésekről, riadóztatásról.

A futótűzként terjedő híresztelésre a dél-koreai elnök szóvivője is kiállt, és leszögezte:

Semmilyen szokatlan jel nem mutatkozik Észak-Koreában. Semmilyen, Kim pártfőtitkár állítólagos egészségi problémáival kapcsolatos hírt nem tudunk megerőíteni.