Hatástalannak bizonyult az első kísérleteknél a reménybeli koronavírus-gyógyszer
További Külföld cikkek
- Vörös listára helyezhetik az Interpolnál a Magyarországra menekült lengyel miniszterhelyettest
- Új külügyminisztert nevezett ki a szíriai vezetés
- Az Egyesült Államok felajánlotta segítségét a németországi terrortámadás kivizsgálásához
- A volt skót igazságügyi miniszter is megszólalt a Lockerbie-merényletről
- Vlagyimir Putyin ismét beintett a Nyugatnak, nem kíván boldog karácsonyt és újévet
Az új típusú koronavírus fertőzése nyomán kialakult Covid-19 betegség kezelésére szánt vírusellenes gyógyszer, a remdesivir az első kísérleteknél kudarcot vallott
– jelentette be csütörtökön este kiadott közleményében a Gilead Sciences kaliforniai cég.
A remdesivir kudarcáról először az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) adott hírt csütörtökön délután, és mint kiderült, a kísérletekről készült összefoglaló jelentés véletlenül került fel a szervezet honlapjára.
Ezt követően először a brit Financial Times című lap, majd az amerikai sajtó is hírt adott róla. A kaliforniai laboratórium erre reagálva adta ki közleményét, amelyben hangsúlyozta:
sajnáljuk, hogy a WHO idő előtt publikálta a tanulmányból származó információkat. A kutatók nem adtak engedélyt az eredmények megjelentetésére.
A biotechnológiai cég kiemelte: az első minták túlságosan kis számúak ahhoz, hogy hasznos eredményekre lehessen következtetni.
A kísérleteket túl korán állítottuk le, mert nem volt elegendő számú jelentkező, és ez nem tette lehetővé, hogy statisztikailag érdemleges következtetéseket vonhassunk le
– áll a közleményben. A Gilead Sciences mindazonáltal leszögezte azt is: az első kísérletek arra engednek következtetni, hogy a remdesivir jótékony hatással lehet azokra a Covid-19-ben szenvedő betegekre, akiknél még a kór kezdeti szakaszában kezdik meg a kezelést.
A kísérletben résztvevő 237 beteget két csoportra osztották. Az egyik csoportban 158 beteget kezeltek, ők kaptak remdesivirt is, míg a másik csoportban 79 beteget láttak el remdesivir nélkül.
Korábban a Gilead Sciences antivirális gyógyszereivel ért el sikereket súlyos koronavírus-fertőzöttek kezelésében egy chicagói kórház. A remdesivir nevű hatóanyag az orvosok szerint nagyon gyorsan csökkentette a lázat, enyhítette a légzési nehézséget, és szinte az összes beteg egy hét alatt felépült.
Ez a gyógyszer volt az első, aminél a klinikai vizsgálatok igazolták, hogy hatással lehet a fertőzést okozó vírusra. Az embereken végzett első biztató kísérletek után azt várják, hogy a hatóságok gyorsan engedélyezhetik a szert, és ez lehet az első ellenőrzött és jóváhagyott kezelés az új koronavírus gyógyítására.
A szerrel egyébként nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Európában és Kínában is kísérleteznek. És nem is csak remdesivirrel próbálkoznak, hanem az AIDS kezelésére alkalmazott két, retrovírus-elleni szerrel, a lopinavirral és a ritonavirral is, amelyeket interferon-bétával kombinálva adnak a pácienseknek. Ezen kívül kísérleteznek a hidroxi-klorokinnal, amelyet malária és súlyos autoimmun betegségek - mint a lupusz vagy a reumatoid artritisz - kezelésére alkalmaznak.