Iránban hétszáznál többen haltak meg azért, mert metil-alkoholt ittak a koronavírus ellen

2020.04.27. 21:47

Több mint hétszáz ember életét követelte Iránban az a hiedelem, hogy a mérgező metil-alkohol gyógyszerként szolgál a koronavírus-fertőzésre – közölte Hosszein Hasszanian, az iráni egészségügyi tárca tanácsadója.

A Hasszanian által közölt halálozások száma meghaladja a tárca által korábban nyilvánosságra hozott adatokat. Kianus Dzsahánpur iráni egészségügyi minisztériumi szóvivő az állami televízióban 528 halálesetet említett.

Hasszanian az eltérést azzal magyarázta, hogy a mérgező anyagot fogyasztók egy része - mintegy 200 ember - a kórházakon kívül hunyt el.

Az alkoholmérgezések száma ugrásszerűen, több mint tízszeresére nőtt Iránban egy kormányzati jelentés szerint, amelyet áprilisban adtak ki. Az országos igazságügyi orvosszakértői hatóság szerint február 20. és április 7. között 728 ember halt meg alkoholmérgezésben, míg tavaly csak 66-an.

Kianus Dzsahánpur szerint ebben az időszakban 5011 ember kapott metil-alkohol mérgezést, közülük kilencvenen vakultak meg vagy szenvedtek látáskárosodást.

A metil-alkohol színtelen, szagtalan folyadék, amely elfogyasztása agyi és egyéb szervi károsodást okozhat. Tünetei lehetnek a mellkasi fájdalom, hányinger, légszomj, vakság, illetve a kómás állapot.

Iránban a metil-alkoholt gyártó cégeket kötelezik, hogy mesterséges színezőanyagokkal különböztessék meg a fogyasztásra nem alkalmas szert. A járvány helyi kitörését után kormányzat 40 vállalatnak engedélyezte az alkoholos alapú kézfertőtlenítők gyártását.

Irán a koronavírus-járvány által egyik legerősebben sújtott ország a Közel-Keleten. Eddig több mint 91 ezer fertőzöttet azonosítottak, akik közül 5806 páciens elhunyt a kórban.

Az 1979-es iszlám forradalom óta egyébként Iránban az alkoholfogyasztás és -előállítás egyaránt tilos, büntetés terhe mellett. Csak a keresztény, zsidó és zoroasztriánus kisebbség mentesül ezen szabályozás alól. Ennek ellenére az alkoholfogyasztás széles körben elterjedt a muszlim országban. Bor, sör és egyéb párlatok könnyen elérhetőek a feketepiacon. Mivel az importtermékek a legtöbb iráni számára túl drágák, így sokan saját maguk állítják elő, vagy helyi termelőktől vásárolnak alkoholt. A nem megfelelő elkészítési eljárás miatt ismételten előfordulnak halált is okozó alkoholmérgezések.