Luxemburg összes lakosát tesztelik

GettyImages-1210642300
2020.04.28. 16:15

Belgium

Noha még mindig nő a fertőzöttek száma, az elmúlt egy hétben regisztrált új esetek azt mutatják, hogy lassul a járvány terjedése Belgiumban, írja az MTI. Hollandiában és Luxemburgban hasonlóan alakulnak a számok. 

A közegészségügyért felelős belga hatóság friss bejelentése szerint 647 embernél mutatták ki a fertőzést az elmúlt 24 órában, ezzel jelenleg 47 334 fertőzöttet tartanak nyilván az országban.

Az elmúlt egy hétben ezernél kevesebb új esetről számoltak be naponta, azt megelőzően napokig ezer körüli volt az az új fertőzöttek száma, mintegy két hete pedig még napi 1500 körül mozgott ez a mutató. 

Kedden 134 halálesetről számoltak be. Ez másfél hete még 200 körül, illetve afelett volt, ami azt mutatja, hogy a koronavírussal összefüggő haláleseteket mutató görbe is egyre laposabb. Jelenleg 7331 haláleset köthető a vírusfertőzéshez Belgiumban.

Kórházba egy nap alatt 123 embert vittek, ez közel fele a múlt héten közzétett adatoknak. A járvány miatt foglalt kórházi ágyak száma jelenleg 3976, mintegy 550-nel kevesebb, mint egy hete. Ez a mutató április 8. óta lassú, de lényegében folyamatos csökkenést mutat. A kórházban kezeltek közül 876 ember részesül intenzív ellátásban. Ez közel egy hete szintén csökken, ahogy azon betegek száma is, akiknél lélegeztetőgépet kell alkalmazni. Jelenleg 566 esetben, mintegy 150-nel kevesebb betegnél, mint egy héttel ezelőtt. Ez idáig 10 943 beteget nyilvánítottak gyógyultnak március 15. óta, amikor az első gyógyultat engedték haza a kórházból.

Luxemburg

Luxemburgban kismértékben tovább lassult a vírus terjedése. A helyi egészségügyi hatóság honlapján fellelhető adatok szerint 6 új esetet regisztráltak 24 óra leforgása alatt - egy hét alatt alig húszat -, a halottak száma nem változott. A nagyhercegségben 3729 beteget és 88 áldozatot tartanak nyilván. Az áldozatok átlagéletkora 83 év, a fertőzötteké 46 év. Utóbbiak 51 százaléka férfi, 49 százaléka nő.

Jelenleg 141 embert ápolnak kórházakban - mintegy hússzal kevesebbet, mint egy hete -, közülük szintén csökkenő számban, jelenleg már csupán 20-an részesülnek intenzív ellátásban. Ez idáig 790-en távozhattak a kórházakból, a gyógyultak száma 3123.

Claude Meisch felsőoktatásért és kutatásért felelős miniszter kedden arról tájékoztatott, hogy egy hónapon belül a mintegy 600 ezer lakosú ország minden polgárán el kívánják végezni a koronavírus-tesztet.

 A közel 40 millió euró (mintegy 14,3 milliárd forint) költségvetésű kezdeményezés keretében napi nagyjából 20 ezer tesztelést végeznek majd. Ez idáig mintegy 39 ezer tesztet végeztek a járvány megjelenése óta Luxemburgban.

A bejelentés szerint elsőként a diákokat és a tanárokat fogják tesztelni annak érdekébe, hogy a tervek szerint a felsőoktatási intézményekben május 4-től újra megkezdődhessen a tanítás. Ennek érdekében az érintetteket már értesítették, hogy a 17 tesztállomás közül melyikbe és mikor jelentkezzenek. Az ország minden lakosa mostanáig öt sebészeti maszkot kapott a járvány elleni védekezés sikere érdekében. A szomszédos országokból ingázó mintegy 180 ezer munkavállaló mihamarabbi tesztelése is a tervek között szerepel.

Hollandia

Hollandiában a helyi közegészségügyi intézet (RIVM) szintén a járvány további lassulásáról adott hírt. A kedd délután közétett adatok szerint az elmúlt napban 171 embernél lett pozitív a teszt eredménye, amíg hétfőn 400, egy hete pedig még 600 feletti volt az újonnan regisztrált fertőzöttek napi száma. Jelenleg 38 416 az igazolt fertőzöttek száma az országban.

Kórházba a hétfőn közzétett adatokhoz képest keddre mintegy hússzal több, 88 embert szállítottak. Ez a szám másfél hete átlagosan 110 volt.

 Jelenleg 10 609 embert ápolnak egészségügyi intézetekben, mintegy ezerrel többet, mint egy héttel ezelőtt. A járványban elhunytak aránya lényegében stabil maradt. Az elmúlt héten közel ezren, szombatról vasárnapra 66-an, hétfőre 43-an, keddre 48-an haltak meg az országban. A koronavírus-járvánnyal összefüggésben jelenleg 4566 áldozatot tartanak nyilván Hollandiában.

(Borítókép: Maszkos férfi a brüsszeli metrón 2020 április 22-én - fotó: