Egy norvég milliárdos felesége megölését emberrablásnak álcázhatta
Egy norvég milliárdost, az ország egyik leggazdagabb üzletemberét vette őrizetbe a rendőrség, akit a felesége megölésével vagy bűnrészességgel vádolnak. A feleség még 2018-ban tűnt el, írja az MTI.
![2020. április 28-án közreadott, dátummegjelölés nélküli kép a 2018-ban nyomtalanul eltűnt Anne-Elisabeth Hagenről](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3276/32764/327642/32764268_81dde0c7eafa1488b18941b3013df41f_wm.jpg)
A 70 éves férfi éppen a munkahelyére tartott, amikor elfogták. Felesége 2018. október 31-én tűnt el otthonukból. Azóta sem találták meg. Az ügyet eredetileg emberrablásként kezelték, de a rendőrség tavaly júniusban már azt mondta, lehetséges, hogy a nőt meggyilkolták, az emberrablás pedig csak egy fedősztori lehet.
Akkor ugyanis még váltságdíjat is kértek érte, méghozzá kriptovalutában.
Az ügyész minderről azt mondta, a férfi elleni gyanú idővel csak egyre erősödött.
A rendőrök átkutatják a házaspár Oslótól nem messze, Akershus megyében található lorenskogi otthonát is. Hagent szerdán előzetes letartóztatásban kihallgatják.
A rendőrség a kezdetekben nem kezelte nyilvánosan az eltűnést, csak 2019 januárjában fordultak a nyilvánossághoz, azt kérték, hogy ha valaki valami gyanúsat lát a férfi otthonának környékén, jelentkezzen.
A férfi befektető, az energiatermelésben és az ingatlanpiacban mozog. Adóbevallása alapján a vagyona 916 millió norvég korona (körülbelül 28 milliárd forint). Ezzel a 74. leggazdagabb ember Norvégiában.
![2020. április 28-án közreadott, 2011-ben, Lillehammerben készített kép Norvégia egyik leggazdagabb üzletemberéről, Tom Hagenről](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3276/32764/327645/32764558_24e7a8a682e03da28d6757856d6461d2_wm.jpg)
Az ügyről korábban részletesen írtunk, itt olvashat róla.