Megszületett Boris Johnson brit miniszterelnök fia
Szerda délelőtt megszületett Boris Johnson brit miniszterelnök fia, írja a BBC.
Johnson menyasszonya, Carrie Symonds egészséges fiúgyermeknek adott életet egy londoni kórházban. Köszönetüket fejezték ki az NHS szülészorvos csapatának, írják közleményükben.
A pár márciusban jelentette be, hogy gyereket várnak. Nem sokkal ezután Johnson elkapta a koronavírust, amitől annyira leromlott az állapota, hogy több napon át a londoni St. Thomas kórház intenzív osztályán ápolták.
A miniszterelnöki posztot átmenetileg külügyminisztere, Dominic Raab vette át tőle. Felépülése után Johnson azt mondta, az életét köszönheti ápolóinak. Ezen a héten már újra munkába állt, miután negatív lett a koronavírustesztje.
Johnson és Symonds voltak az első pár, akik úgy költöztek be a brit miniszterelnökök rezidenciájára, a Downing Street 10-be, hogy még nem házasodtak össze, azonban tavaly év végén már eljegyezték egymást.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Ukrán katona az Indexnek: Remélem, a magyaroknak sohasem kell átélnie azt, amit nekünk
A matematikusból lett tüzér elárulta, milyen érzés civilként először a fronton lenni, és mi az egyetlen lehetőség.
február 24., 17:43
- Külföld
Vlagyimir Putyin ellenfelei még külföldön is egymást marják
Jól sikerült az ellenzék megosztása. Alekszej Navalnij halála után nehezen találnak közös nevezőt.
február 24., 13:54
- Külföld
Elon Musk bekeményített, 48 órát adott a szövetségi dolgozóknak
Visszaszámlálás indul!
február 24., 15:18
- Külföld
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk
Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.
22 perce
- Külföld
Kiderült, mi okozta a Skóciában eltűnt magyar ikerpár halálát
A két nőnek még január 7-én veszett nyoma.
február 24., 14:32
- Külföld
Ilyen pozíciót még nem töltött be magyar politikus, de most megtört a jég
A megválasztott elnök az Indexnek árult el részleteket a döntés hátteréről.
február 24., 17:28
- Címlapon
Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!
Az ukrán elnök továbbra is számít az amerikai segítségre.
3 órája
- Külföld
Elon Musk elhagyta a kisfiát, ízekre szedik a techmilliárdost a világhálón
Többek szerint aggasztó látni az apai ösztönei hiányát.
február 24., 17:50
- Mindeközben
Cooky párja megkérdezte a kisfiait, mit szólnak a szettjéhez, de olyan kritikát kapott, hogy a fal adta a másikat
3 órája
- Címlapon
Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül
Közben Európa Ukrajnáról tárgyalt.
6 órája
- Mindeközben
Schobert Norbi olyat alakított a farsangi buliján az ABBA egyik tagjaként, hogy nem sajnálnánk tőle az Oscar-díjat
4 órája
- Címlapon
Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló
A hatóságok szerint nem terrortámadás történt.
4 órája
- Külföld
Évekig tartó huzavona ért véget, elindult Magyarországra Ukrajna újdonsült nagykövete
Sándor Fegyir elárulta, mik lesznek a prioritásai a diplomáciai szerepben.
február 24., 16:04
- Külföld
Vasárnap jobbra tolódott egész Németország, aminek a politikai közép látta a kárát
Olaf Scholz után ismét egy konzervatív kancellárja lesz Németországnak.
február 24., 06:21
- Külföld
Villámháborúnak indult, politikai hullarablással végződhet az Ukrajna elleni invázió
Három éve kezdődött az orosz–ukrán háború. Szakértőkkel elemeztük, hol tart most a konfliktus, és mikor lehet béke.
február 24., 18:59
- Címlapon
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
16 órája
- Külföld
Már három éve tart az orosz–ukrán háború: „Csak por és törmelék maradt az életünkből”
Az Index egy kárpátaljai menekülttáborban járt, ahol az intézményvezetővel és a menekültekkel beszélgettünk.
február 24., 12:47
- Külföld
Három év a pokolban
Aláaknázott, élhetetlen romok – összeszedtük és bemutatjuk képekben a háborús évek legfontosabb mozzanatait.
február 24., 05:55
- Címlapon
Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből
A katolikus egyházfő ismét lélegeztetőgépre került.
2 órája
- Címlapon
Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros
Egy evangéliumi történeten keresztül küldte el jókívánságait.
3 órája
- Címlapon
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal
Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.
2 órája
- Címlapon
Nem engedték leszállni a magyar külügyi államtitkár gépét Szarajevóban
Magyar Levente ennek ellenére Banja Lukában tárgyalt Milorad Dodikkal.
3 órája
- Külföld
Tömeges leépítés kezdődött az amerikai kormányszervnél, amelyet Orbán Viktor is bírál
A szervezetnek korábban 10 ezer alkalmazottja volt világszerte.
február 24., 07:21
- Külföld
Az elemző szerint a német választások után is jó befektetésnek látszik Orbán Viktor politikája
Örülhet-e a magyar kormány az eredménynek?
február 24., 09:36
- Külföld
Rengeteg japán telepedik le Párizsban, az afrikaiak már más településeket választanak
Csökkenő tendenciát mutat a francia fővárosba érkező külföldiek száma.
február 24., 10:12
- Külföld
Orbán Viktor gratulált a német választásokhoz, de nem Friedrich Merzéknek
A miniszterelnök szerint a németek változást akarnak.
február 24., 11:27
- Külföld
Prőhle Gergely: A nyugatnémet politikai elit mindenütt az ébredező náci fenevadat keresi
Magyarország és a CDU viszonya az eddigieknél mindenképpen jobb lesz a szakértő szerint.
február 24., 10:45
- Külföld
Friss hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról
Továbbra sem számoltak be javulásról.
február 24., 09:22
- Mindeközben
Kiverte a biztosítékot Adrien Brody, olyat művelt, amit még soha nem láttunk Oscar-gálán
8 órája
- Címlapon
Távozott posztjáról a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka
Pár éve még a Magyar Érdemrend lovagkereszt katonai tagozata kitüntetést vehette át.
1 órája
- Külföld
Podcaststúdióból a Szövetségi Nyomozóirodába: Donald Trump megnevezte az FBI új igazgatóhelyettesét
Dan Bonginót korábban a Twitter és a YouTube is letiltotta összeesküvés-elméletek terjesztése miatt.
február 24., 09:17
- Külföld
Sok embert, többségében nőket gyilkoltak meg fegyveresek Mexikóban
Az egyik kartell bérgyilkosát letartóztatták a hatóságok.
február 24., 12:14