Negyedmillió moszkvai fertőzöttet sejt a polgármester

GettyImages-1211395388
2020.05.03. 13:22

250 ezer fertőzött lehet Moszkvában - közölte a moszkvai polgármester. Szergej Szobjanyin matematikai modellekre alapozza becslését, amely több mint kétszerese az Oroszországban regisztrált fertőzések számának - írta a Newsru.com.

Jelenleg a 12,6 milliós Moszkvában hivatalosan 62 ezer fertőzöttet tartanak számon - itt van a 145 milliós ország fertőzöttjeinek fele.

Az adatok azonban nem utalnak a járvány érdemi lassulására, tegnap több mint ötezerrel nőtt az új fertőzöttek száma Moszkvában és még ugyanennyivel országosan. A tízezer új eset azt jelenti, hogy abszolút számokban Oroszországban terjed most a vírus a leggyorsabban a világon, és lakosságarányosan sem sokkal jobb a helyzet, mint a 330 milliós Egyesült Államokban, ahol 29 ezer esetet regisztráltak vasárnapra virradóra.

Ráadásul Oroszországban április 23 óta az új fertőzések száma folyamatosan emelkedik, akkor egy nap alatt 4 ezer új esetet regisztráltak. Közöttük van már az orosz kormányfő, Mihail Misusztyin is.

Naponta 1700 ember kerül kórházba országszerte.

A jelenlegi folyamatok alapján az Egyesült Államok után Oroszország és az Egyesült Királyság területén emelkedik leggyorsabban a fertőzöttek száma. Fontos különbség azonban, hogy míg a briteknél a halottak száma már meghaladja a 28 ezret, az oroszoknál - legalábbis a hivatalos adatok szerint - csupán 1280 halottról tudni.

Ha itt sok, máshol is sokkal több

A moszkvai polgármester koronaügyi szóvivője hangsúlyozta, hogy a 250 ezres moszkvai becslés az elvégzett tesztekből mért adatokon alapuló matematikai modellre épül, amely szerint könnyen lehet, hogy a fertőzöttek száma tízszeres, hússzoros is lehet. Ez azonban azt jelenti, hogy más országokban is sokszorosa a valós fertőzöttek száma a regisztrált fertőzöttekének. Alekszandr Mjasznyikov szerint Moszkva azért került a globális statisztika élvonalába, mert hatékonyan tesztelnek. 45 központban, a hét minden napján végeznek vizsgálatokat,

napi 40 ezer PCR-tesztet hajtanak végre,

és folyamatosak az ellenanyag termelését mérő tesztek is, amelyek tehát azt vizsgálják, hogy a páciens már átesett-e a fertőzésen és le is győzte a betegséget.

Szobjanyin nyilatkozata jelzi, hogy az orosz állami szervek nem kisebbítik szavakban a járvány súlyosságát, ennek megfelelően nyilatkozott a Ria Novosztyi szerint az egészségügyi minisztérium is arról, hogy a helyzet stabilizálásáról még nem lehet beszélni. A járvány letagadása nem volt jellemző a legfelső vezetésre sem, bár eleinte úgy tűnt, sikerül alacsonyabb szinten tartani a fertőzést.