Gyöngyi
6 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

A román parlament Trianon-emléknappá nyilvánította június 4-ét

2020.05.13. 14:19

A bukaresti képviselőház szerdán megszavazta a törvénytervezetet, mely

június 4-ét „a trianoni szerződés napjává” nyilvánítja Romániában.

Az MTI által idézett tervezet szerint ezen a napon „a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket” tartanak, és országszerte ki kell tűzni a nemzeti lobogót.

A tervezet képviselőházi vitája során elmondott beszédében Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke úgy értékelte: teljesen haszontalan törvényről van szó, napirendre tűzése pedig része a magyarellenes versengésnek, amelyet három hete indított az államfő a Székelyföld autonómiájáról szóló RMDSZ-es törvényjavaslat ürügyén. Sok tanulságos gondolatot tartalmazó felszólalásban (amit itt lehet olvasni a Transindex leiratában) Kelemen arra intette a képviselőket:

Az a jövő kellene foglalkoztasson, amely mindenki számára biztosítja a reményt, hogy a holnap minden szempontból jobb lehet a tegnapnál. A trianoni törvényjavaslat sem magát a múltat, sem a múlt megértését nem változtatja meg, viszont azt a reményt sem táplálja, hogy a közép- vagy hosszabb távú jövő más, jobb, biztonságosabb lesz, kevesebb bizonytalanságot hordoz, mint a tegnap.

És rávilágított arra, hogy az amúgy magyar szempontból „óriási veszteséget jelentő” és „szomorúságra okot adó” döntéssel

Románia nemcsak Erdély területével, hanem velünk is gazdagodott, kulturális örökségünkkel, múltunkkal együtt.

 Az elmúlt hetek (évek, évtizedek, évszázadok) nemzetpolitikai vitáira utalva pedig leszögezte:

egy erős, magabiztos, bűntudat nélküli többség soha nem fitogtatja hatalmát, nem hoz létre szándékosan olyan helyzeteket, amelyben a másik megalázottnak érzi magát.

A tervezetet támogató kormánypárti Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője, Daniel Gheorghe Orbán Viktornak üzent felszólalásban, szerinte

a magyar miniszterelnöknek le kellene cserélnie az irodájában található régi térképeket, és el kellene fogadnia: idejétmúlt, igazságtalan és nevetséges minden olyan próbálkozás, amely a Trianon előtti állapotok helyreállítására irányul.

Egyébként a PNL által delegált külügyminiszter, Bogdan Aurescu tavaly még pont a Trianon-centenárium miatt felhorgadó nacionalizmustól féltette a román–magyar kapcsolatokat.

A Trianon-törvényt 235 szavazattal 21 ellenében és 25 tartózkodás mellett szavazta meg a bukaresti képviselőház, hatályba lépéséhez pedig már csak az elmúlt hetekben valóban magyarellenes kampányt folytató Klaus Iohannis államfő aláírására van szükség.