Csak részben nyílt meg az osztrák határ a magyaroknak, sok korlátozást még fenntartanak
További Külföld cikkek
- Az amerikai nagykövet lehetséges utódja: Szégyen, amit Pressman tett
- Csaknem ezer halálbüntetést hajtottak végre Iránban egy év alatt
- Orbán Viktor osztrák szövetségese megerősítette, kivel tervez koalícióra lépni
- Donald Trump bejelentette, hogy igényt tart Grönlandra
- Radikális váltás Németországban: a bűnözőket és terroristákat a lehető leggyorsabban kitoloncolják
Vasárnap 0 órakor Ausztria számos korlátozás fenntartásával ismét megnyitotta határait Magyarország, Csehország és Szlovákia irányából is, közölte a bécsi belügyminisztérium.
Az osztrák közszolgálati adó, az orf.at tudósítása szerint Magyarország és Ausztria között a nagyobbnak számító nickelsdorfi, klingenbachi és heiligenkreuzi határátkelők mellett még nem lehet minden kisebb határátkelőn átmenni, mert még nem mindenhol oldották fel a zárást.
Az osztrák rendőrség és a katonaság ellenőrzi a kisebb átkelőket is. Az osztrák belügyminisztérium közleménye szerint erre a migrációs helyzet miatt is szükség van.
Ausztriába a ki- és beutazás Magyarország felől, illetve Magyarországra csak bizonyos feltételek mellett engedélyezett. Családi okok, esküvők, élettársak találkozása miatti utazás engedélyett, ahogy átmehetnek a határon az ingázók, a föld- és telekszomszédok, illetve a gazdák is, akiknek el kell látniuk állataikat.
A határátkelőket a rendőrség, a katonaság illetve a járványügyi hatóság már csak szúrópróbaszerűen ellenőrzi, de akit megállítanak, annak valamilyen irattal igazolnia kell az utazás okát: az ingázóknak munkaadói igazolást kell felmutatniuk. A kirándulási vagy bevásárlási céllal érkezőket nem engedik be egyelőre Ausztriába.
A karanténra vonatkozó szabályok továbbra is érvényesek. Aki a fenti indokolt eseteken kívül Ausztriába érkezik, annak továbbra is 14 napos karanténba kell vonulnia, amennyiben nem tud felmutatni friss koronavírus tesztet.
Karl Nehammer osztrák belügyminiszter, Alexander Schallenberg külügyminiszter és Karoline Edtstadler Európa-ügyi miniszter szombaton azt mondta: a határnyitás első lépésével elsősorban az ingázást és a határ két oldalán lakók életét szeretnék megkönnyíteni. Amennyiben az epidemiológiai adatok indokolják, június 15-től teljesen megnyitják az osztrák határt.
Az ORF szombati tudósításában a burgenlandi rendőrség közlésére hivatkozva olvasható volt az is, hogy vasárnaptól mely határátkelőket nyitják meg Magyarország felé:
- Andau – Kapuvár (átjáró az andaui híd felé)
- Baumgarten – Sopron
- Bildein – Pornóapáti
- Burg (Pinkatal) – Felsőcsatár (Pinkaszurdok)
- Deutsch Jahrndorf – Rajka
- Deutsch Schützen – Horvátlövő
- Deutsch Schützen – Pornóapáti
- Deutschkreutz – Harka
- Deutschkreutz – Nagycenk
- Eberau – Ják
- Eisenberg – Vaskeresztes
- Gaas – Szentpéterfa
- Halbturn – Várbalog
- Halbturn – Várbalog (Albertkázmérpuszta)
- Heiligenbrunn – Pinkamindszent
- Heiligenkreuz – Szentgotthárd
- Heiligenkreuz Wirtschaftspark – Szentgotthárd
- Inzenhof (Sankt Emmerich Kirche) – Rönök
- Kalch – Sotina
- Klingenbach – Sopron (kerékpárút)
- Klostermarienberg – Ólmod;
- Loipersbach – Ágfalva
- Luising – Kemestaródfa
- Lutzmannsburg (Rebberg) – Zsira
- Lutzmannsburg (Therme) – Zsira
- Mogersdorf (Zollhausstraße) – Szentgotthárd
- Mörbisch – Fertőrákos (Straße)
- Moschendorf – Pinkamindszent
- Naturpark Gschriebenstein – Írott-kő
- Neckenmarkt – Harka
- Nickelsdorf – Rajka
- Nikitsch – Zsira
- Rechnitz – Bozsok
- Rechnitz – Bucsu
- Reinersdorf – Nemesmedves
- Ritzing (Helenenschacht) – Sopron (Brennbergbánya)
- Schandorf – Narda
- Sieggraben (Herrentisch) – Sopron (Görbehalomtelep)
- Wallern – Kapuvár
(Borítókép: A miklóshalmai (Nickelsdorf) határátlépési pont 2016-ban. Fotó: Krizsán Csaba / MTI)