Olasz járványkórház vezetője: Bűncselekményt követ el, aki szájmaszk nélkül megy tömegbe

2020.05.21. 12:23 Módosítva: 2020.05.21. 13:27

Helyeselte a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások fokozatos felszámolását, a határok újranyitását Francesco Vaia olasz orvosprofesszor, a fertőző betegségekre szakosodott római Spallanzani kórház igazgatója a nemzetközi sajtónak, benne az MTI-nek adott közösségi interjúban csütörtökön.

Francesco Vaia kijelentette, támogatja a korlátozások enyhítését a mindennapi életbe való fokozatos visszatéréssel.

Mindent újra kell nyitni, lehetetlenség az egész világot karanténba helyezni, az élet befagyasztása haszontalan, mivel nem szolgálja a járvány megállítását

- hangoztatta. Hozzátette, egyetért a határok megnyitásával, ha az eddig követett óvintézkedéseket országok és egyének továbbra is szigorúan betartják.

Úgy vélte, a hatóságoknak folyamatosan szűrniük kell a fertőzötteket, de sokat számít a személyes felelősség is, ami például azt jelenti, hogy "tünetmentesen", de 37,5 foknál magasabb testhőmérséklettel nem szabad emberek közé menni.

"A vírus nem tűnik el magától, az óvintézkedések további betartásával segíthetünk neki távozni" - mondta az orvosprofesszor. A fertőző betegségek kórházaként ismert Spallanzaniba szállították január 28-án egy római szállodából azt a kínai turistaházaspárt, akik az első fertőzötteknek számítottak az országban. "Sokat köszönhetünk nekik, mivel amint megérezték, hogy baj van, azonnal elszigetelték magukat, és hívatták a mentőket" - jelentette ki.

"112 napot küzdöttünk végig"

Francesco Vaia hozzátette, mindez csak néhány hónapja történt, mégis évtizedeknek tűnik, mivel "112 napot küzdöttünk végig". Az első olasz betegek februárban kezdtek érkezni a Spallanzaniba, ahol az eredeti 155 intenzív fekhelyet a háromszorosára kellett emelni. A kórházat eddig 500 gyógyult hagyta el.

"Hiába számítunk járványszakértőnek, ismeretlen vírussal találtuk szemben magunkat, amely meglepő erővel támadt" - jelentette ki a professzor. Emlékeztetett arra, hogy a többi olaszországi kórházzal együttműködésben az első időszakban hány különböző gyógyszerrel próbálkoztak, a kezdeti antibiotikumoktól a reumás ízületi gyulladás ellen használtakig. Megjegyezte, hogy az első boncolásokból derült ki, hogy a fertőzéssel járó tüdőgyulladás "csak a jéghegy csúcsa".

"Bűncselekményt követ el, aki szájmaszk nélkül megy tömegbe"

Kifejtette, minden epidémia ereje egyszer csak csökken a tünetek enyhülésével vagy eltűnésével, ami fertőzési szempontból veszélyesebbnek számít. Ezért kell továbbra is kiemelten vigyázni a krónikus betegekre és idősekre. "Bűncselekményt követ el, aki szájmaszk nélkül megy tömegbe" - fogalmazott.

Francesco Vaia elmondta, hogy az ellenanyagszintet mérő vérvizsgálatot indítottak a közép-olaszországi Lazio tartomány egészségügyi és rendfenntartó dolgozói között, mintegy 300 ezer személyt tesztelve.

Arra a kérdésre, hogy Olaszországban a halálos áldozatok többsége, miért idős férfi volt, úgy válaszolt, hogy a hetven-nyolcvan éves olasz férfiak többsége fiatalabb korában erős dohányos volt.

(MTI)