Fülöp, Evelin
8 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Júliusban már bárki nyaralhat Spanyolországban

2020.05.23. 15:30

Spanyolország júliusban megnyitja határait a nemzetközi turizmus előtt - közölte szombaton a Reuters tudósítása szerint az ország miniszterelnöke, Pedro Sánchez.

Spanyolország az egyik a koronavírustól leginkább sújtott országok közül: összesen több mint 280 ezren fertőződtek meg, és 28 ezernél több halálos áldozata volt a járványnak. Az enyhítéseket ezen a héten kezdték meg, a járvány két helyi gócpontja, mostanra Madrid és Barcelona térségében is megkezdték a korlátozások feloldását, de a kevésbé fertőzött régiók már az enyhítés második fázisnál tartanak.

A nyitással együtt az ország történetének leghosszabb gyászidőszakát is meghirdette Pedro Sánchez miniszterelnök, aki a szombati sajtótájékoztatóján közölte, hogy keddtől 10 napos nemzeti gyász kezdődik a koronavírus spanyolországi áldozataira emlékezve. Sánchez kiemelte, hogy ez a tíz nap lehetőséget nyújt kifejezni az áldozatok elvesztése miatti fájdalmat, megbánást és az irántuk tanúsított nagyrabecsülést.

„A neheze már elmúlt” – fogalmazott a miniszterelnök, köszönetet mondva az állampolgároknak példamutató magatartásukért, hangsúlyozva, hogy „a spanyol nép fékezte meg a vírust” azzal a közös áldozatával, amit a karantén jelent. Pedro Sánchez hangsúlyozta, hogy „a győzelem egy lépésre van”, de a vírus még nem tűnt el, és amíg nem születik meg a védőoltás vagy más gyógymód, addig minden cselekvést az óvatosságnak kell vezérelnie. Hozzátette: a koronavírus kimutatására eddig 3,5 millió szűrővizsgálatot végeztek el az országban.

A turizmus újranyitásának fő kérdéseiről és kockázatairól ebben a cikkünkben írtunk részletesen: