Nyércek fertőztek meg két embert koronavírussal Hollandiában

2020.05.25. 20:01 Módosítva: 2020.05.25. 20:45

Nyércek fertőztek meg két embert koronavírussal Hollandiában, állítja a holland kormány. Erről már korábban is felröppentek hírek, de a kormány és az egészségügyi hatóságok most erősítették meg azokat. Hozzátették azt is, hogy ez az első ismert eset, amikor nyérc fertőzött meg embert koronavírussal, írja a Reuters.

A holland kormány korábbi közleménye szerint a farmokon végzett eddigi kutatásokból az is kiderült, hogy a nyércek akár tünetmentesen is hordozhatják a vírust. A holland hatóságok szerint a nyércfarmok között terjedő koronavírus-fertőzésnek a macskákhoz is köze lehet, az egyik fertőzött nyércfarmon például a tizenegy macskából háromban szintén kimutatták a vírust.

Két hollandiai nyércfarmotmár április végén karantén alá helyeztek, miután kiderült, hogy az állatok koronavírussal fertőződtek meg. A nyércek légzési nehézségeket mutattak, ezért tesztelték őket koronavírusra. Akkor azt közölték, hogy az állatok valószínűleg egy olyan fertőzött embertől kaphatták el a koronavírust, aki a farmon dolgozott. A holland hatóságok áprilisban még úgy nyilatkoztak, hogy csekély a valószínűsége annak, hogy a fertőzést a nyércek továbbadhatnák az embereknek. A Reuters szerint a 155 nyércfarmból négyben mutatták ki a vírust, a négyből három esetben ember vitte be azt, a negyediknél még vizsgálódnak. 

nyérceket a prémjükért tenyésztik, ebből készül a nercbunda. A Hollandiában tenyésztett állatok prémjét Kínában, Koreában, Görögországban és Törökországban értékesítik. Hollandiában állatjogi aktivisták nyomására a kormány 2013-as tiltása óta már nem lehet új nyérctenyészetet nyitni, a meglévő farmokat pedig legkésőbb 2024-re be kell zárni.