Nem Donald Tusk állította le a Fidesz értékelését az Európai Néppártban

2020.06.09. 21:16 Módosítva: 2020.06.09. 21:38

Herman van Rompuy, az Európai Tanács volt elnöke azt állítja, ő maga kérte a bölcsek tanácsának feloszlatását, vagyis nem Donald Tusk az Európai Néppárt új elnöke állította le a Fidesz értékelését.

Ez a bölcsek tanácsát is elnöklő belga politikus Twitteren megosztott közleményéből derül ki, amelyben Rompuy azt írta: azért döntött a feloszlatás mellett, mert a tagok nem tudtak közös nevezőre jutni a magyarországi helyzet megítélésében, így pedig nem látta értelmét a folytatásnak.

A néppárti bölcsek tanácsának az lett volna a feladata, hogy megítélje, ki kell-e zárnia az Európai Néppártnak (EPP) a Fideszt azért, mert a magyar kormány megsérti a jogállamiságot.

A Wolfgang Schüssel korábbi osztrák kancellár egy osztrák lapban, a Pressa am Sonntagban megjelent interjúban a hétvégén arról beszélt, hogy Donald Tusk, az Európai Néppárt új elnöke állította le a Fidesz értékelését. Ez alapján Deutsch Tamás kedden azzal vádolta Tuskot, hogy megsértette a Néppárt és a Fidesz korábbi megállapodását.

(444.hu)