Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMWHO: A koronavírus-járvány csak egyre rosszabb lesz a fokozott óvatosság nélkül
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz egy hétfői online tájékoztatón arról beszélt, hogy szerinte számos ország rossz irányba halad, a vírus ugyanis jelenleg még mindig az első számú ellenség, és ha elmulasztják betartani az egészségügyi óvintézkedéseket, akkor a koronavírus csak egyre rosszabb és rosszabb lesz, írja a Reuters.
„Ha az alapvetéseket nem követik, akkor a járvány csak egyféleképpen folytatódhat – egyre rosszabb és rosszabb és rosszabb lesz.” Gebrejeszusz, akinek járványkezelését erősen kritizálta Donald Trump amerikai elnök, azt mondta, hogy a vasárnapi 230 ezer új fertőzött 80 százalékát tíz nemzet adta, 50 százalékát pedig mindössze két ország. A járvány jelenleg az Egyesült Államokat és Brazíliát sújtja a leginkább.
A WHO vészhelyzeti igazgatója, Mike Ryan szerint az Egyesült Államokban szükség lenne korlátozásokra vagy lezárásokra azokon a területeken, ahol a fertőzés terjedésének az adatok szerint jelenleg nem tudnak gátat szabni. Arra kérte az országokat, ne tegyék politikai játszmák terévé most az iskolákat, ha a vírus eltűnt, majd óvatosan újranyithatnak az intézmények.