Izraeli helikopterek légi csapásokat mértek szíriai katonai célpontokra

2020.07.25. 07:13

Izraeli helikopterek légi csapásokat mértek katonai célpontokra a délnyugat-szíriai Kuneitra tartományában, válaszul arra, hogy korábban lövedékek csapódtak be a Golán-fennsíkon Szíria irányából – írja az MTI.

"Több célpontra is csapást mértünk, köztük a szíriai hadsereg megfigyelőállásaira" – közölte az izraeli hadsereg péntek éjjel. Arról is beszámoltak, hogy néhány órával korábban robbanásokat észleltek az izraeli ellenőrzés alatt álló Golán-fennsíkon, amelyekben senki nem sebesült meg, de egy épületben és egy járműben károk keletkeztek.

"A szíriai rezsimet tartjuk felelősnek, és választ fogunk adni a szuverenitásunk bármiféle megsértésére" – írta az izraeli hadsereg a Twitteren. A szíriai állami televízió szerint a röviddel éjfél előtt végrehajtott izraeli támadásnak három célpontja és két sebesültje volt.

A határ térségében az utóbbi napokban fokozódott a feszültség, miután feltehetően Izrael likvidálta a Hezbollah libanoni síita milícia egyik harcosát Damaszkusz szélén. Egy hasonló tavalyi akció után az iráni támogatású szervezet vezetője súlyos válaszlépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha még egyszer ilyen történik.

Kapcsolódó
Damaszkusz szerint izraeli vadászgépekre lőtt a szíriai légvédelem

Damaszkusz szerint izraeli vadászgépekre lőtt a szíriai légvédelem

A szíriai vezetés szerint a fővárosban több katonai célpontot ért támadás.

Izrael stratégiai fenyegetésnek tartja a Hezbollah és Irán jelenlétét Szíriában.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.

március 2., 20:53

  • Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.

március 2., 21:11

  • Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.

március 2., 18:58

  • Címlapon
Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

A csapat a Harcosok klubja névre hallgat.

2 órája

  • Címlapon
Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.

3 órája

  • Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.

5 órája

  • Címlapon
Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Elkezdődött a költési időszak, amely márciustól júniusig tart.

2 órája

  • Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.

március 2., 19:30

  • Külföld
Forrnak az indulatok Szíriában, Izrael szerint leestek az álarcok

Forrnak az indulatok Szíriában, Izrael szerint leestek az álarcok

A hétvégi vérfürdő után tömegek kezdtek elmenekülni.

1 órája

  • Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

március 2., 19:09

  • Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

március 2., 20:00

  • Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.

március 2., 13:26

  • Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.

március 3., 05:53

  • Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Egy ember életét vesztette.

március 2., 13:47

  • Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

március 2., 13:22

  • Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.

március 2., 12:33

  • Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.

március 2., 09:22

  • Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Az esetről felvétel is készült.

március 2., 08:18

  • Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.

március 2., 07:12

  • Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.

március 2., 08:06

  • Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.

március 2., 13:00

  • Címlapon
Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember

Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember

Sajátos stílusban reagált az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesének.

1 órája

  • Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.

március 2., 11:29

  • Külföld
Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben

Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben

A rendőrség elmagyarázta mi történt.

március 2., 21:09

  • Külföld
Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére

Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére

Szánkózni indultak a dacsólámi testvérek, soha nem tértek haza.

március 2., 15:31

  • Külföld
Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel

Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel

A gyermek édesanyja túlélte az idős férfi támadását.

március 2., 15:01