További Külföld cikkek
- A tragédia ellenére marad a helyén Újvidék polgármestere
- Továbbra sincs nyugalom Georgiában, elutasították az elnök keresetét a választással kapcsolatban
- Alig értek véget a választások, Trump miatt már a kormányalakítással foglalkoznának Írországban
- NATO-főtitkár: A NATO-nak Ukrajna támogatására kell összpontosítania, nem a béketárgyalásokra
- Joe Biden kegyelme Donald Trumpot segítheti
Szolidaritási élőláncot alakított péntek este a belarusz ellenzék a főváros egészében – az élőlánc a Minszk melletti Kuropati erdőnél kezdődött, ahol a sztálini megtorlás áldozatait lőtték agyon és temették el, a vége pedig az Okresztina utcai fogdánál volt, ahol a tiltakozó megmozdulásokon őrizetbe vett tüntetőket őrzik. Mindez helyszíni beszámolók alapján 13 kilométeres élőláncot tett ki.
A Szputnyik Belarusz hírügynökség jelentése szerint a kezdeményezés az erőszak ellen fellépő felekezetektől származik. Sok tüntetőnél imakönyv, szentkép és kereszt van, számolt be az MTI.
Pénteken kihallgatták az újonnan megalakult ellenzéki koordinációs tanács két tagját a bűnügyben, amelyet Alekszandr Lukasenko elnök a hatalom megragadása kísérletének nevezett, csaknem két héttel a 26 éves elnöksége ellen kezdődött tömeges tüntetések után. A koordinációs tanács két vezető tagját, Makszim Znak jogászt és Szjarhej Dileuszki traktorgyári munkást támogatóik tucatjai kísérték a Nyomozó Bizottság székházához.
Znak a bejáratnál közölte: attól tart, hogy őrizetbe veszik, de végül távozott, és azt mondta, hogy "gyümölcsöző tárgyalást" folytattak, és visszatér a munkájához. A tanácsot a héten hozta létre az ellenzék, hogy a hatalom átadásáról tárgyaljon. Tagjai között olyan neves személyiségek is megtalálhatóak, mint Szvjatlana Alekszijevics irodalmi Nobel-díjas írónő és Vadzim Dzevjatouszki kalapácsvető olimpikon.
Szvetlana Tyihanovszkaja ellenzéki elnökjelölt akkor térhet vissza fenyegetés nélkül Litvániából Belaruszba, ha megkezdődnek a tárgyalások a hatalom békés átadásáról - közölte pénteken a Dozsgy televízióban Anna Kraszulina, Tyihanovszkaja sajtótitkára. Korábban Tyihanovszkaja vilniusi sajtótájékoztatóján még azt mondta, hogy akkor tér vissza Belaruszba, ha ott biztonságban érzi magát.
Minszkben őrizetbe vették a Szabadság Rádió (Szabad Európa Rádió) orosz hírszolgálatának két újságíróját, akik azt fényképezték, hogy önkéntesek röpcédulákat osztanak a minszki traktorgyár dolgozóinak. A Szabadság Rádió fehérorosz irodája közölte, hogy a két tudósító, Julija Visnyeveckaja és Andrej Kiszeljov számára Minszkbe utazásuk előtt a szerkesztőség hivatalos akkreditációt kért a fehérorosz külügyminisztériumtól.
A két újságírót végül elengedték és kiutasították az országból, az orosz nagykövetség munkatársai kísérik őket a határhoz - közölte pénteken Alekszej Maszkaljov, a minszki orosz nagykövetség sajtótitkára.
Pénteken Minszkben autós tüntetés akadályozta a forgalmat, több száz vezető dudált, és állította le a járművét a forgalomban.