Gizella
9 °C
14 °C

Szeptemberben ismét szélsőségesek csataterévé válhat Portland

2020.09.07. 07:06
Legalább három megmozdulást terveznek jobboldali csoportok az amerikai Portlandben, miután múlt hét szombaton agyonlőtték a rendőrbarát és Trump-támogató terepjárós felvonulók egyik tagját. Az elkövetővel – aki saját magát antifának nevezte – őrizetbe vétel közben rendőrök végeztek. Ebből pedig hatalmas balhé következhet.

Aaron Danielsont augusztus 29-én lőtte mellkason Michael Forest Reinoehl, aki a Vice Newsnak adott interjújában beismerte a gyilkosságot, melyet azzal indokolt, hogy nem ülhetett ölbe tett kézzel és nézhette végig, ahogy megölik valamelyik színes bőrű barátját. Állítása szerint az említett barátot majdnem megkéselték, ezért nyitott tüzet Danielsonra. 

Minek ment oda

Reinoehl, akinek a fekete hatalmat szimbolizáló fekete ököl van a nyakára tetoválva, azt mondta: a portlandi baloldali tüntetők védelmére sietett az utcára, miután tudomására jutott, hogy több száz Trump-támogató érkezik terepjárókon a városba. 

A Forbes írása szerint  augusztus 29-én mintegy 600 terepjáró futott be Trump nevét fémjelző választási zászlókat és nemzeti lobogókat lengetve Portlandbe, hogy támogatásukról biztosítsák a George Floyd halála óta forrongó város rendőrségét. A terepjárós felvonulást a Back the Blue PDX (Támogasd a portlandi Kékeket) és a COPS NW (Északi Zsaruk) nevű Facebook-csoportok szervezték, ahogy az utóbbi hetekben legalább 17 hasonló rendőrbarát és anti-antifa (tehát profa?) megmozdulásokat.

Az augusztus 29-i felvonulás ugyanúgy összecsapásokkal, és végül Danielson halálával végződött. A terepjárók egy része ugyanis letért az előzetesen a rendőrséggel egyeztetett útvonalról, hogy üdvözölje az afroamerikaiak igazságügyi egyenjogúságáért küzdő Black Lives Matter mozgalom mellett tüntető antifásokat

A megmozdulást szervező csoportok indoklása szerint a felvonulás célja az volt, hogy támogatást nyújtsanak a három hónapja tartó tüntetések miatt megfáradt rendőröknek. 

A munka ünnepén jöhet az új terepjárós vonulás

A Guardian további két Trump- és rendőrség-támogató terepjáró-karavános rendezvényt szúrt ki szeptemberre. Az egyiket az amerikai munka ünnepére, a szeptember 7-re eső munkaszüneti napra szervezik. Erre az eseményre – amely egyúttal megemlékezés Aaron Danielsonra – a Forbes írása szerint több mint 4500 ember jelezte részvételi szándékát. 

A másik felvonulást szeptember 19-re tervezik. 

Emellett szerveződik egy másik megmozdulás, de az már a Proud Boys (Büszke Fiúk) nevével van fémjelezve. 

Férfiak klubja, amely havonta ülésezik és sört iszik

Donald Trump amerikai elnök előző, 2016-os kampánya idején is voltak összecsapások jobb- és baloldali csoportok között. Az egyik ilyen összecsapás során Joey Gibson alt-right aktivista úgy döntött, hogy megalapítja a Patriot Prayer (Hazafiak Imája) nevű szélsőjobboldali mozgalmat, melynek célját azzal lehet összegezni, hogy szembeszegüljön a szélsőbaloldallal, azon belül is az antifával. Ez a szervezet több, összecsapásokba torkolló tüntetést szervezett Portlandben az utóbbi években.

A Patriot Prayer egyfajta ernyőszervezetként működik, amely egyebek közt a Büszke Fiúkat is tagjai között tudhatja. 

A baloldali beállítottságú Guardian több cikkben is foglalkozott a Büszke Fiúkkal, amelyet a Hazafiak Imájának szerves részeként írt le. A csoportot Gavin McInnes hozta létre 2016-ban, aki viszont a fent idézett Vice News anyacég, a jobboldalinak semmiképp sem nevezhető, New York-i központú Vice Media társalapítója.  

A Büszke Fiúkat számos forrás úgy írja le, hogy támogatja, sőt, aktívan alkalmazza az erőszakot mint politikai eszközt. Ezzel szemben McInnes azt állítja, hogy a szervezet nem más, mint 

egy férfiak klubja, amely havonta ülésezik és sört iszik.

Nem úgy tűnik azonban, hogy tevékenységük ebben merülne ki, egyebek közt azért sem, mert az FBI szélsőséges csoportnak minősítette.

McInnesnek a világról alkotott képét a kanadai The Globe and Mail úgy foglalta össze immár három éve, hogy a libertárius politikában, a hagyományos nemszerepekben, a zárt határokban, az iszlamofóbiában és az úgynevezett „nyugati sovinizmusban” hisz. 

A Büszke Fiúk alapítója emellett számtalanszor jelét adta annak, hogy az erőszak, amennyiben jogos, teljesen rendben van. 2017 elején büszkén taglalta a Büszke Fiúkhoz való belépés négylépcsős folyamatát. Ezek az alábbiak: 

  • Első lépcső – Kijelented, hogy büszke fiú vagy
  • Második lépcső – A többiek addig ütnek, amíg meg nem nevezel öt zabpehelymárkát. Emellett le kell állni az önkielégítéssel
  • Harmadik lépcső – Tetoválást kapsz
  • Negyedik lépcső – Részt veszel egy komoly balhéban a csoport ügyéért, és

összevernek, majd a szart is kivered egy antifából. 

McInnes később lágyított a csoport irányvonalán, mondván, hogy a fiúknak csak akkor szabad megvédeni magukat, ha 

szarakodtak velük. 

Arra, hogy nem feltétlenül békés sörözgetéssel tölti az idejét a csoport, az is utal, amit 2018. június 30-án műveltek Portlandben, amikor is egy, Trump elnöksége elleni tüntetésből kiszakadtak az anarchisták. A Büszke Fiúk pedig megérkeztek rendet rakni.  (A zászlót lengető oldal a Büszke Fiúk.) 

McInnes díjazta az eseményen részt vevők teljesítményét, a szervezet saját magazinjában ki is nevezték a hónap büszke fiúját, miután az kiütötte a rátámadó egyik antifást. 

A Huffington Post pedig arról cikkezett, hogy a csoport tagjainak chatüzenetei arról árulkodnak, hogy a tagok alig várják, hogy szétpofozzák az antifákat.

Amennyiben a szeptemberre tervezett megmozdulásokhoz a Hazafiak Imája felhívással él szimpatizánsaihoz, hogy ideje segítséget nyújtani a rendőrségnek az antifa kezelésében,  Portland ismét a szélsőséges csoportok csataterévé változik. 

Ennek lehetősége pedig nem csekély, hiszen

Aaron Danielson a Patriot Prayer emblémájával ellátott sapkát viselt.