Újabb tűz okozott pánikot a bejrúti kikötőben

2020.09.10. 18:43

Újabb raktárban csaptak fel a lángok alig több mint egy hónappal azután, hogy egy robbanás a földdel tette egyenlővé a kikötő egy részét.

A vámmentes övezetben található épületben olajoshordókat és gumiabroncsokat tárolnak. A tűzoltók megkezdték a lángok oltását, a hadsereg pedig közölte, hogy helikoptereket is bevet a lángok megfékezésére. A libanoni polgári védelmi erők is segítik a munkát.

A közeli irodaházakban tartózkodókat evakuálták. Többen maguktól menekülőre fogták, attól tartva, hogy megismétlődik az egy hónappal ezelőtti eset. A raktárból felszálló fekete füstoszlopot ugyanis a város távolabbi negyedeiből is látni lehetett. A libanoni vöröskereszt főtitkára szerint ugyanakkor nem kell attól tartani, hogy a mostani tüzet robbanás követi. George Kettaneh azt közölte, senki nem sérült meg.

Azt egyelőre nem tudni, hogy túlmelegedés vagy emberi mulasztás vezetett-e a tűzhöz. Az MTV helyi tévécsatorna értesülése szerint hegesztési munkák miatt kaphatott lángra az épület.

Kapcsolódó

A robbanás után újra teljes üzemben működik a bejrúti kikötő

Libanoni és francia katonák még dolgoznak a romok eltakarításán, és az elsüllyedt hajók kiemelésén.

Augusztus 4-én hatalmas robbanás rázta meg a kikötőt, amelyben legalább 190 ember meghalt, 6500-an megsebesültek, és mintegy 300 ezren maradtak fedél nélkül. A detonációt az okozta, hogy felrobbant 2700 tonna ammónium-nitrát, amelyet többszöri figyelmeztetés ellenére sem távolítottak el a part menti raktárból.