India befagyasztotta az Amnesty International számláit
A nemzetközi emberi jogi szervezet arra kényszerült, hogy leállítsa tevékenységét Indiában, miután a helyi kormányzat gazdasági bűncselekmények ügyében nyomozó részlege zárolta a szervezet bankszámláit. Az AI közvetlenül ezelőtt publikált két erősen kritikus riportot arról, hogy a kormány sok esetben nem tartja be az emberi jogi normákat.
Az AI BBC-nek tett nyilatkozata szerint anyagi ellehetetlenítésük egy, a belügyminisztérium által folytatott kampány része volt, amely illeszkedik a Narendra Modi miniszterelnök hindu nacionalista kormánya által széles körben támogatott, a nemzetközi emberi-jogi szervezetek elleni folytatólagos boszorkányüldözésbe.
Avinash Kumar, az Indiai AI igazgatója elmondta:
az, hogy az emberi jogi szervezeteket úgy kezelik, mintha bűnszervezetek lennének, a más véleményen lévőket pedig minden értelmezhető bizonyíték nélkül bűnözőként, az annak egyértelmű eszköze, hogy a félelem aurájának megteremtésével hallgattassák el a kritikus hangokat.