Romániában több mint 481 ezer munkahely szűnt meg a koronavírus miatt

2020.10.02. 14:49

Romániában több mint 481 ezer munkahely szűnt meg a koronavírus-járvány miatt, ami leginkább a feldolgozóipart sújtotta – írta pénteken a Ziarul Financiar című román gazdasági lap online kiadásában.

Emlékeztettek, hogy március közepe óta pontosan 1,29 millió munkaszerződést szüntettek meg, majd a vesztegzár feloldása után, a május közepétől számított gazdasági újraindulástól számítva 808 296 új munkaszerződést jegyeztek be. Ennek a két adatnak a különbözete adja a több mint 481 ezret, ami az lap szerint a járvány miatt elvesztett munkahelyeket jelenti.

     

A pandémia leginkább a feldolgozóipart sújtotta, ezt alátámasztják a számok is, hiszen több mint 209 ezer munkaszerződést szüntettek meg ebben az ágazatban a koronavírus-járvány okozta gazdasági leállás idején, majd az újraindulást követően csak 119 ezer új munkaszerződést jegyeztek be.     

A koronavírus az építőipart is kedvezőtlenül érintette, ott 195 ezer állás szűnt meg, és csak 124 ezer új munkaszerződést jegyeztek be.     

A kereskedelmet nem érintette kedvezőtlenül a koronavírus-járvány, ráadásul több mint 136 ezer új munkaszerződést regisztráltak, így több mint 32 ezerrel nőtt a munkaszerződések száma a járvány előtti időszakhoz mérten. Kisebb mértékű, de szintén növekedés tapasztalható az oktatásban és a mezőgazdaságban is, ahol mintegy 10 ezerrel, illetve 6 ezerrel nőtt a munkaszerződések száma– tájékoztatott az MTI.