Tiltakozik a magyar kormány az amerikai nagykövetség által támogatott Facebook-oldal miatt

2020.10.02. 12:57 Módosítva: 2020.10.02. 13:28
Diplomáciai lépéseket tett a Külgazdasági és Külügyminisztérium az Egyesül Államok budapesti nagykövetségénél, a képviselet egyik alternatív kommunikációs csatornája miatt – közölte az Index megkeresésére a KKM. A Nyugati Pályán címen futó Facebook-oldalt az amerikai nagykövetség támogatja, a feltöltött tartalom pedig finoman szólva is ellentmond a két ország kapcsolatára jellemző mosolydiplomáciának.

„Soha nem volt ilyen jó az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata.”

Sűrűn előforduló mondat ez a magyar kormány kommunikációjában, a Washingtonnal kialakított, kiváló viszonyt ráadásul a legmagasabb szinteken sulykolja a kabinet. Erről beszélt például Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Egyesült Államokban tett látogatása során szeptemberben, a tárcavezető akkor úgy fogalmazott

Magyarországot, a magyar kormányt, a magyar miniszterelnököt egyértelmű tisztelet, nagyrabecsülés és támogatás övezi a washingtoni Fehér Házban. 

De kitért a magyar–amerikai sorsközösségre Kövér László házelnök is. A politikus egy augusztus 20-ai interjúban beszélt arról, hogy a világban örvénylő sötét erők éppúgy a magyar kormány, mint Donald Trump amerikai elnök megbuktatására törekednek. Ezt a gondolatot fűzte tovább Orbán Viktor miniszterelnök múlt héten közölt esszéjében. A kormányfő ebben úgy fogalmazott, hogy „a libernyákok felől nézve” Trump, Boris Johnson brit kormányfő, valamint a „közép-európai kereszténydemokraták” egy csoporthoz tartoznak a diktátorokkal és a különböző szélsőségesekkel. A miniszterelnök hozzátette, „a magyar kormány szurkol Trump győzelmének”, az októberben esedékes amerikai elnökválasztáson ugyanis egy demokrata győzelem visszarántaná a mélybe a két ország viszonyát.

A demokrata jelölt, Joe Biden kétségkívül kevéssé lenne elnéző a magyar kormány keletre is kacsingató külpolitikájával, az viszont már vitatható, hogy Budapest és Washington kapcsolata történelmi csúcsponton lenne. Erre utal az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének online kommunikációja. Pontosabban az, amit az amerikai képviselet a Nyugati Pályán elnevezésű Facebook-oldalon üzen a magyar olvasóknak.

Nyugati Pályán1.png

A Facebook-oldalt a Flow PR nevű, budapesti kommunikációs vállalat kezeli, az impresszumból azonban kiderül, hogy az amerikai nagykövetség finanszírozza. A tartalmat olvasva érthető, miért egy külső cégen keresztül kezeli a nagykövetség az oldalt. Az ugyanis messze áll a két ország közötti, Trump kormányzása óta tapasztalható

illedelmes mosolydiplomáciától.

A Nyugati Pályán posztsorozat két főszereplője az aktatáskás mackóval ábrázolt Oroszország, illetve a neurotikus sárkány, Kína. A két antihős a huszárként megjelenő Magyarország jólétére tör, akinek segítségére siet a szájmaszkos Szabadság-szobor (Egyesült Államok) és az Európai Unió – utóbbit valamiért csak szimplán egy uniós zászló ábrázolja.

Nyugati Pályán táskás mackó.png

A bejegyzések alapján a Paks 2 beruházás izgatja különösen az amerikai nagykövetséget. Az orosz hitelből finanszírozott, idehaza és külföldön is sokat kritizált gigaberuházás visszatérő téma a Facebook-oldalon, amiről egészen érdekes részleteket is megtudhatunk. Egy korábbi posztból például kiderült, hogy az orosz fél nemcsak a hitelt és a technológiát, de az atomerőmű kettes blokkját építő munkaerőt is biztosítaná. A bejegyzés szerint 

mintegy 8500 vendégmunkást hozna a beruházáshoz a nagy medve, 

a Facebook-oldalon pedig joggal merül fel a kérdés: mi lesz akkor a magyar munkaerővel?

Huszár.png

Az orosz vendégmunkásokat firtató poszt ráadásul sejteti, hogy a kedvező feltételek érdekében Moszkva lefizette a kormányt. Mint írták:

Mivel „győzte meg” a Kreml a magyar kormányt, hogy az orosz munkaerő többet ér a magyarnál?

Persze nem a Nyugati Pályán Facebook-oldal veti fel elsőként, hogy a Paks 2 beruházás inkább egyesek magánvagyonát, semmint a nemzetgazdaságot gyarapítja majd. Mivel azonban a Facebook-oldalt az amerikai nagykövetség finanszírozza, a posztnak komoly diplomáciai súlya van.

Ha közvetetten is, de az Egyesült Államok elsőként gyanúsította meg nyilvánosan az orosz és a magyar kormányt azzal, hogy a paks 2 beruházás mögött, óriási mutyi van. 

A poszt megjelenését követően ezért valamennyi érintettet megkerestük. Az amerikai nagykövetségtől az oldal fenntartásának pontosabb költségeiről, illetve más, hasonló tartalmú oldalak felől érdeklődtünk. A Külgazdasági és Külügyminisztériumtól, valamint az orosz nagykövetségtől pedig azt szerettük volna megtudni, hogy észlelték-e a posztot, illetve tettek-e hivatalos panaszt miatta. 

Az gyorsan kiderült, hogy kérdéseinkkel érzékeny pontra tapintottunk, nem sokkal a levelek kiküldése után ugyanis

a Nyugati Pályán Facebook-oldalról törölték a posztot – szerencsére előzetesen lementettük azt.

Később válaszolt az Index megkeresésére a KKM, a minisztérium leveléből kiderült, hogy a magyar kormány hivatalosan is jelezte az amerikai nagykövetség felé aggályait. 

A szóban forgó oldalról a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak is tudomása van, a megjelent tartalmakkal kapcsolatos fenntartásokat a KKM jelezte az Egyesült Államok nagykövetsége felé

– áll a minisztérium levelében. Hozzátették, „a magyar–amerikai kétoldalú kapcsolatok sosem voltak még jobbak, mint napjainkban”, a KKM szerint ennek legutóbbi bizonyítéka, hogy Szijjártó Péter volt az egyetlen európai külügyminiszter, akit meghívtak Washingtonba, az Ábrahám Egyezmény aláírására.

Szűkszavú válaszban reagált az Index megkeresésére az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége is. Ők egy korábbi sajtóközleményt küldtek át, e szerint a Nyugati Pályán Facebook-oldalt egy tájékoztatási kampány kereteiben indították el, még februárban. A kommunikáció szerint a kampány célja, hogy Magyarország és az Egyesült Államok, a NATO, valamint a nyugati intézmények hosszú és mély kapcsolatára emlékeztessék a közvéleményt. Az orosz nagykövetség többszöri megkeresésünkre ellenére, tíz nap után sem reagált.

Mivel az amerikai nagykövetség válaszából a magyar közvéleményt célzó kampányuk költségvetése nem derül ki, elemeztük a Nyugati Pályán Facebook-oldal hirdetéseit. Ebből kiderül, viszonylag bőkezűen az oldal támogatása, a februárban elindított oldalon eddig több mint 14 millió forintot fordítottak hirdetésekre.

Nyugati Pályán USA,EU,Kína.png

Összevetettünk egy minden bizonnyal Moszkva, illetve Peking által finanszírozott orosz (Orosz Hírek) és kínai oldalt (Kínai Nemzetközi Rádió) is, ott hirdetésekre jóval kevesebb költenek – ebből is látszik, hogy Magyarország diplomáciai szempontból inkább Washington, semmint Moszkva, vagy Peking számára élvez prioritást. Azt is meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy az Orosz Hírek Facebook-oldalt több mint 45 ezren, míg a Kínai Nemzetközi Rádió oldalát pedig több mint 66 ezren követik, ezzel szemben a Nyugati Pályán jelenleg 18 316 követővel bír. 

Az orosz és a kínai befolyásszerzés egyébként évek óta slágertéma nyugati kutatói körökben, s nem egy elemzés készült az európai, a közép-kelet-európai kommunikációs kampányukról. Ezeknek többsége megállapítja, hogy a közösségi oldalakat a keleti nagyhatalmak titokban támogatják, így az erre a tevékenységre fordított támogatás többsége rejtve marad. Érdekesség, hogy nyugati elemzők szerint a koronavírus-járvány alatt mind az orosz, mind a kínai propaganda megerősödött térségünkben. Arról ugyanakkor szinte nincs információ, hogy az Egyesült Államok folytat-e hasonló, rejtett tevékenységet akár Magyarországon, akár Európában.