Donald Trump: Meg kell tanulnunk együtt élni a koronavírussal
Az influenzajárványokhoz hasonlította az amerikai elnök a koronavírust, melyben eddig 215 ezren vesztették életüket az Egyesült Államokban. Donald Trump Twitter-üzenetét azóta nem lehet megosztani, mert a közösségi oldal félrevezető információnak minősítette a gondolatait. Az elnök a Facebookon is megosztotta üzenetét, ott pedig törölték.
Mint ahogyan az influenzajárványokkal, úgy a Covid–19-cel is megtanulunk együtt élni – írta Donald Trump a kifogásolt Twitter-bejegyzésében kedden, az influenzajárványokat a koronavírus-pandémiához hasonlítva.
Évente sok ember, talán százezernél is többen halnak meg influenzában a vakcina ellenére is. És bezárjuk emiatt az országot?
– tette fel a kérdést az elnök. Majd a választ is megfogalmazta:
Nem, megtanultunk együtt élni vele, mint ahogyan megtanulunk együtt élni a Coviddal, amely a legtöbb ember körében (az influenzánál) sokkal kevésbé halálos.
Az elnök mikroblogbejegyzésére rendkívül sokan reagáltak. Egyesek szerint Trump kicsinyíteni igyekszik a koronavírus-járvány és a vírus okozta Covid–19 kockázatait, mások viszont azzal érveltek az amerikai elnök állítása mellett, hogy az ország lezárása megnöveli a munkanélküliséget, az öngyilkosságok és a mentális megbetegedések számát, vagy megbénítja az iskolai oktatást.
Donald Trump, aki hétfőn helyi idő szerint kora este hagyta el a Walter Reed katonai kórházat és tért vissza a Fehér Házba, már hétfőn közzétett a Twitteren egy videót, amelyben arra biztatta honfitársait, hogy „ne féljenek” a vírustól, és ne hagyják, hogy „eluralkodjon az életükön”.
Donald Trump már olyan jól van, hogy a második elnökjelölti vitáját tervezi
Az elnök szerint nem szabad megengedni, hogy a vírus uralja az életünket.
Donald Trumpnál múlt csütörtökön diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést, és pénteken szállították be őt a kórházba. Annak ellenére, hogy az állapota jelentősen javult, és már elhagyhatta a kórházat, az őt kezelő orvoscsoport hétfőn arra hívta fel a figyelmet, hogy az elnök még nincs túl a betegségen.
Donald Trump elhagyta a kórházat – sok a kérdőjel
A koronavírusos elnök oxigént is kapott, kezelése nem volt szokványos. Biden nyomába eredne.
Az Egyesült Államok továbbra is a legfertőzöttebb ország a világon a 7,6 millió fertőzöttel és a napi 7000 feletti új megbetegedéssel.
Nem tudni a vakcinákról, hogy hatékonyak-e, mégis sorban állnak érte a világ országai
Iszonyat necces vállalkozás a gyorsított tempóban fejlesztett oltóanyagok széles körű beadása, de legalább a gyógyszergyárak jól járnak.