Egyedül alakíthat kormányt a Munkáspárt Új-Zélandon

2020.10.17. 17:28

A szavazatok összesítése alapján a kormányzó baloldali-liberális Munkáspárt abszolút többséget szerzett szombaton az új-zélandi parlamenti választásokon. A Jacinda Ardern vezette párt a szavazatok 49 százalékát szerezte meg, ez a számítások szerint 64 parlamenti mandátumra lesz elegendő a 120 fős, egykamarás parlamentben. A Munkáspárt első számú kihívója, a szigetországot 2008-tól 2017-ig irányító konzervatív Nemzeti Párt 27 százalékot szerzett.
Amióta 1996-ban Új-Zélandon bevezették az arányos választási rendszert, még egyetlen pártnak sem sikerült önállóan abszolút többséghez jutnia a parlamentben. 

Jacinda Ardern a Time-tól a Vogue-ig

A választási győzelem után a régi-új kormányfő – aki 2017-ben, 37 évesen lépett hivatalba – arról beszélt, hogy ezt a választást rendkívüli körülmények között, egy bizonytalansággal és félelemmel teli időszakban tartották. Az új kormány egyik fő feladata a gazdaság újraindítása lesz: a járványveszély miatt továbbra is zárva vannak határok, ami kivérezteti a turizmust. 

Az ország miniszterelnöke, Jacinda Ardern hatékonyan kezelte az elmúlt évek kríziseit, a koronavírus-járvány eddig 1880 fertőzöttet és 25 halottat követelt, határozott és együttérző vezetőnek tűnt a christchurchi mészárlás után is, és a Whakaari-vulkán kitörése sem rázta meg a népszerűségét. kormányzásának legjelentősebb állomásairól készített fotóalbumot a The Guardian, a linkre kattintva megtekinthetők a fényképek – összegzett a transindex.

Gazdaságélénkítés, marihuána, eutanázia

Az új-zélandi gazdaság teljesítménye idén a második negyedévben éves összevetésben több mint 12 százalékkal zuhant, és közgazdászok szerint hosszan tartó recesszióra kell felkészülni. A parlamenti választásokkal együtt két kérdésben is népszavazást rendeztek szombaton Új-Zélandon: a választópolgároknak a marihuána és az eutanázia legalizálásáról is állást kellett foglalniuk. Felmérések szerint az eutanázia engedélyezését helyesli a többség, ugyanakkor a másik kérdésben megosztott az új-zélandi társadalom. Ha az igenek győznének, Új-Zéland lenne a harmadik ország a világon Uruguay és Kanada után, ahol legalizálják a marihuánát. A referendumok hivatalos eredményét október 30-án ismertetik.