Támadásra figyelmeztették a Pentagon vezető tisztviselőit

2020.10.30. 10:27

Egy hónapja aktív egy készülő támadásról szóló fenyegetés, amely a Pentagon szenior vezetői ellen irányul – idézte a Portfolio az NBC News öt forrás által megerősített értesülését. Az érintettek figyelmét arra is felhívták, hogy nemcsak a külföldi utazásoknál, kiküldetéseknél kell óvatosnak lenniük, hanem

az Egyesült Államok területén is veszélyben vannak. 

A bennfentesek szerint valószínű, hogy Irán tervezi megbosszulni az év elején célzott – és azóta az ENSZ jelentéstevője által törvénybe ütközőnek minősített – dróntámadással megölt Kászim Szulejmani iráni kémfőnököt.

Kapcsolódó

A kémfőnök, akit Trump drónnal lövetett ki

A drónnal likvidált Kászim Szulejmáni Irán kvázi háborús Habony Árpádja volt. Már régóta Washington bögyében volt, sok amerikai haláláért felelt, lényegében terroristának bélyegezték. A nyílt kilövése beláthatatlan következményekkel járhat az amerikai-iráni viszonyban.

Ezért a fenyegetés azokat a tisztviselőket érinti, akik részt vettek a Szulejmani elleni akcióban – köztük a védelmi minisztert, Mark Espert is. 

A portál szerint a veszélyforrásról szóló eligazításra azután került sor, hogy egy védelmi minisztériumban dolgozó szenior vezetőt egy iráni állampolgár követni kezdett egy SUV-val. Az incidenst bár aggasztónak nevezték az eligazításon, nem beszéltek arról, hogy ez egy komoly támadás próbálkozása lett volna.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.

február 6., 15:23

  • Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.

február 6., 16:32

  • Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.

február 6., 11:50

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Külföld
Dachauba is ellátogatott J. D. Vance Volodimir Zelenszkijjel való találkozója előtt

Dachauba is ellátogatott J. D. Vance Volodimir Zelenszkijjel való találkozója előtt

Az amerikai alelnök nem csak a müncheni biztonsági konferencián vesz részt.

38 perce

  • Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Kémkedési aggályok merültek fel.

február 6., 12:04

  • Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.

február 6., 12:23

  • Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.

február 6., 13:42

  • Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

A nyomozók vizsgálják az esetet.

február 6., 12:09

  • Külföld
Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

A hatóságok vizsgálják az esetet.

február 6., 06:41

  • Külföld
Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések

Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések

A demonstrálók további iratokat követelnek, amelyekből kiderülhet a baleset valódi felelőse.

február 6., 06:03

  • Külföld
Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Még bratwurst is jár a voks mellé.

február 6., 17:03

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

3 órája

  • Külföld
Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

A kormány szerint Magyarország számára is létfontosságú a vezeték.

február 6., 16:57

  • Külföld
Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

A külgazdasági és külügyminiszter a „liberális mainstreamet” okolja.

február 6., 07:34

  • Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.

február 6., 08:45

  • Külföld
Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen

Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen

Antiszemitizmussal vádolták meg a szervezetet.

február 6., 09:06

  • Külföld
Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Az amerikai elnök tovább bővítené a férőhelyek számát a telepen.

február 6., 09:28

  • Külföld
Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Inkább a szegényebb országokra jellemző a vallásos nacionalizmus.

február 6., 08:36

  • Külföld
Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.

február 6., 09:15

  • Külföld
Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

A Szövetségi Légügyi Hivatal nyomoz az ügyben.

február 6., 07:26

  • Külföld
Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet

Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet

Donald Trump átvenné az övezet irányítását.

február 6., 10:06

  • Külföld
Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Adatokat követelnek a platformtól.

február 6., 09:37

  • Külföld
Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában

Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában

A harminchat előállított személy közül a legtöbb 35 év alatti.

február 6., 16:06