Kötelezővé tehetik Szerbiában a koronavírus elleni védőoltást
Elképzelhető, hogy törvényi úton teszik kötelezővé mindenki számára, hogy beoltassa magát a koronavírus ellen – írja a délvidéki Szabad Magyar Szó.
A portál szerint ahhoz, hogy kötelezővé tegyék az oltást,
elég lehet az egészségügyi miniszter rendelete is,
amennyiben elfogadják azt a törvénymódosító javaslatot, amely ma kerül a képviselők elé.
A „lakosság fertőző betegségek elleni védelméről” szóló törvényre vonatkozó módosítás értelmében ugyanis az oltást akkor tehetik majd kötelezővé,
Ha arra szükség mutatkozik,
erről pedig az egészségügyi miniszter egy külön rendelkezéssel intézkedhetne.
A törvénymódosításban már az is helyet kapott, hogy milyen büntetésre számíthatnak azok, akik megtagadják a védőoltást. Ők 50 ezer és 150 ezer dinár közötti pénzbírságot, vagyis körülbelül
150 ezer és 450 ezer forint közötti összegű büntetést lesznek kötelesek fizetni.
Eközben a vajma.info közlése szerint Aleksandar Vučić szerb államfő kijelentette: az állam 1,8 millió vakcinát biztosít, amelyek december végéig megérkeznek az országba.
Az elnök úgy nyilatkozott: céljuk az, hogy oltásokkal először csökkentsék, majd pedig teljesen megszüntessék a koronavírusnak a szerbiai emberek életére, illetve az ország gazdaságára gyakorolt katasztrofális hatását.