Az etióp hadsereg befejezte a lázadók elleni offenzíváját

2020.11.29. 10:18

Véget ért a lázadók elleni katonai művelet, miután az etióp hadsereg elfoglalta Tigré tartomány székhelyét, Mekelét – tette közé Abij Ahmed etióp miniszterelnök november 28-én a Twitteren. A kormányfő arról is tájékoztatott, hogy a rendőrség elkezdte a Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) vezetőinek felkutatását, akik november 4-e óta harcolnak a központi kormány ellen.

A miniszterelnök kiemelte, hogy a lázadókat bíróság elé állítják tetteikért. Abij Ahmed hangsúlyozta, hogy a következő feladat az újjáépítés lesz, de a legfontosabb az, hogy Tigrében az élet visszatérjen a normális kerékvágásba.

A TPLF vezetője, Debrecion Gebremikael a Reuters hírügynökségnek eljuttatott szöveges üzenetben közölte, hogy folytatják a fegyveres harcot a kormánycsapatok ellen.

Brutalitásuk csak elszántságunkat erősíti, hogy a végsőkig harcoljunk a betolakodók ellen

– mondta a felkelők vezére.

Az etióp miniszerelnök előző nap jelentette be, hogy megindítják az északi tartományt uraló TPLF elleni offenzíva végső fázisát. A hadsereg szombaton (november 28-án) tüzérséggel támadta Tigré székhelyét, Mekelét, ahonnan több tízezren menekültek el. A kormány fegyverletételre szólította fel a lázadókat, ám ők ezt nem tették meg.

A több mint ötmillió lakosú északi tartományban a TPLF vette át az uralmat november elején, amiről az Index is beszámolt korábban. Előtte évtizedekig meghatározó szerepet töltöttek be az ország politikai életében. Ám Abij Ahmed 2018-as megválasztásakor kiléptek az etiópiai kormánykoalícióból.

Később a lázadók katonai létesítményeket támadtak meg, és tüzérségi fegyvereket, valamint más hadi felszereléseket zsákmányoltak a hadseregtől. A kormány válaszul fél évre rendkívüli állapotot hirdetett a térségben, és hadműveletet indított. A polgárháborúban több ezren vesztették életüket, és százezrek váltak földönfutóvá, illetve menekültek tízezrei indultak meg a szomszédos Szudán felé. 

Kapcsolódó

Humanitárius válság fenyegeti Etiópiát

Az ENSZ-főtitkár humanitárius folyosó kialakítását követeli.