Nem mozdulhatnak ki a városból az ünnepek alatt az olaszok

2020.12.02. 13:46

A koronavírus-járvány miatt december 25-én és 26-án, valamint január elsején is korlátozni fogják Olaszországban a városok, települések közötti mozgást a többfős találkozások megakadályozására – jelentette be Roberto Speranza egészségügyi miniszter szerda délelőtt parlamenti felszólalásában, amelyben az oltóanyag elosztásáról is beszélt.

Vázolta az ünnepekre tervezett járványintézkedéseket is, amelyek december 4-én, pénteken lépnek életbe.

A VÉGLEGES RENDELKEZÉSEKRŐL A SZERDA ESTI KORMÁNYÜLÉSEN HATÁROZNAK.

Az egészségügyi miniszter kijelentette, hogy az ünnepek alatt sem akarják jelentősen enyhíteni a tartományok közötti mozgásra vonatkozó eddigi korlátozásokat.

DECEMBER 25-ÉN ÉS 26-ÁN, VALAMINT JANUÁR ELSEJÉN VISZONT A VÁROSOK, TELEPÜLÉSEK KÖZÖTTI MOZGÁST IS VISSZA AKARJÁK SZORÍTANI.

Az idei karácsonyi és újévi ünnepléshez a lehető legkomolyabban kell állunk, ha el akarjuk kerülni az újabb zárlatot januárban. Minél jobban korlátozni kell az emberek közötti találkozást

– hangoztatta Roberto Speranza. Hozzátette, nem szabad illúziókba ringatniuk magukat, mivel a járvány újabb, harmadik hulláma már a küszöbönáll.

Olaszországban október eleje óta fokozatosan korlátozásokat vezettek be, majd november első hetétől vörös, narancssárga, sárga színű sáv szerint osztályozták a régiókat a járvány erőssége alapján. Decemberre a SARS-CoV-2 koronavírus reprodukciós rátáját sikerült 1,08-as értékre leszorítani, így az ünnepek előtti időszakban enyhe oldás várható a gazdaság, főleg a kereskedelem ösztönzésére. A kormány azonban már korábban jelezte, hogy az ünnepek idejére újabb szigorítás várható.

A hírek szerint nem oldják fel a jelenleg este 10 órától érvényes kijárási tilalmat sem, ami megnehezítheti az ünnepi vallási szertartások megtartását.

A kormány nem akarja engedélyezni a sípályák megnyitását sem.

Az egészségügyi tárca vezetője bemutatta az országos vakcinaelosztási programot is. Roberto Speranza elmondta, hogy 202 millió dózist vásárolnak: több mint 40 milliót az AstraZenecatól, 26,9 milliót a Johnson & Johnsontól, több mint 40 milliót a Sanofitól, 26 milliót a Pfizer-BioNTechtől, több mint 30 milliót a CureVactól és majdnem 11 milliót a Moderna gyógyszergyártótól.

Közölte továbbá, hogy az oltás országos és ingyenes lesz, és nem teszik kötelezővé, de széles kommunikációs kampánnyal ösztönzik majd a részvételt. Az első körben – a tervek szerint január végétől – az egészségügyi dolgozók, az idősotthonok dolgozói és lakói, majd az idős korosztály többi tagja, a rendfenntartó erők és a pedagógusok részesülhetnek oltásban. Azt a vakcinát, amely nem igényel rendkívüli hűtési feltételeket, többek között a kórházakban tervezik tárolni. A rendkívüli tárolást igénylő oltóanyagot területi, mintegy 300 vakcinaállomáson keresztül juttatják célba. A vakcina beadásához húszezer egészségügyi dolgozó kell, ezért a diplomás, de szakvizsga nélküli fiatal orvosok bevonását tervezik, valamint a fegyveres erők együttműködésére is számítanak. A nagy mennyiségű injekciós tű, fertőtlenítőszer és más eszközök beszerzéséhez már kiírták a pályázatokat.

Olaszországban már több mint 56 ezren haltak bele az új típusú koronavírus okozta betegségbe (Covid–19).