További Külföld cikkek
-
Kína is ott akar ülni az asztalnál, amikor Ukrajna sorsáról döntenek
- „A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”
- DNS-vizsgálat állapította meg, hogy csalás volt a vért könnyező Szűz Mária-szobor
- Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
- Nem tudják eladni a megbuktatott Nobel-békedíjas vezető házát
A mostani a Falcon-9 hordozórakéta századik indítása 2010 óta, de nem ezért érdekes. A SpaceX már csaknem negyedszázadik startját hajtotta végre idén, ám most először alkalmaznak a NASA megrendeléshez olyan fokozatot, amely korábban más cég megbízásából is járt az űrben. Másrészt az amerikai űrhivatal számára kettőnél többször repült fokozatot eddig még nem használtak, a mostani viszont már negyedjére indult. Szolgálatait májusban kezdte, a Crew Dragon két űrhajóst szállító repülésével, majd júliusban egy koreai műholdat, legutóbb pedig a SpaceX saját műholdját segítette pályára állítani. Számunkra külön érdekesség, hogy a most indult rakéta magával viszi a magyar InnoStudio és a CycloLab gyógyszerkísérletét is.
Az új teherűrhajó másfélszer annyi tudományos kísérletet tud felvinni a nemzetközi űrállomásra, mint sokat szolgált elődje, most csaknem háromtonnányi rakománnyal indult útnak. A határok feszegetése azt is jelzi, hogy a SpaceX jóval nagyobb méretekben gondolkodik. Legutóbb az a hír röppent fel, hogy néhány éven belül embereket küldenének a Marsra. Elon Musk, aki a Tesla mellett a SpaceX alapítója és vezetője is, egy berlini beszélgetés alkalmával szellőztette meg terveit. Azt persze régóta hangoztatja, hogy már a SpaceX 2002-es alapításakor is a bolygóközi utazás célja lebegett a szeme előtt.
Négy asztronauta indult az űrállomásra egy repülő sárkánnyal
Ez az Elon Musk-féle űrtársaság első teljes értékű missziója.
Én a Marson szeretnék meghalni... csak nem egy becsapódás során
– tette hozzá viccelődve.
A jelenleg fejlesztés alatt álló Starship – amelynek prototípusa hamarosan 15 km magas „ugrásra” készül – az óriás Super Heavy rakéta hátán jutna az űrbe. Mindkét eszközt gyorsan és teljes mértékben újrafelhasználhatóra tervezik. A rakéta függőleges helyzetben visszatérne a Földre a start után, egy-egy Starship pedig akár többször megtehetné az utat a Marsig és vissza.
![spacex](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3567/35671/356718/35671851_a88d0aef1d1330ab06b6a21ef31a773d_wm.jpg)
Hogy az elhíresült mondás, amikorLovell űrhajós az Apollo–8 fél évszázaddal ezelőtti expedícióján közölte Houstonnal, hogy „a Mikulás létezik”, megismétlődhet-e, vagyis, hogy találnak-e idegen civilizáció létezésére utaló nyomot az expedíciók, egyelőre rejtély. De az egyre jobban felgyorsuló amerikai űrprogram és Musk nagyratörő vágyai úgy sem soká hagyják kétségekben a földhöz ragadt emberiséget.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
„A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”
Erős állításokat fogalmaztak meg az orosz elnökkel szemben a Müncheni Biztonsági Konferencián.
32 perce
- Külföld
Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot
Az egyiptomi külügyminisztérium közleményt adott ki diplomáciai normák megsértésére hivatkozva.
február 8., 16:15
- Külföld
Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa
Alekszandar Vucsics is a járműben utazott.
február 8., 18:30
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
3 órája
- Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa
Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.
5 órája
- Külföld
Megalakult a libanoni kormány
Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.
február 8., 19:28
- Külföld
Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából
A pénzügyi segítséget az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta.
február 8., 17:42
- Külföld
Addig tartott az engedélyeztetés, míg az emberek helyett a hódok fejeztek be egy több száz milliós projektet
Sok pénzt megspóroltak a cseh államnak.
február 8., 14:25
- Külföld
Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert
Egy WhatsApp-beszélgetésben tett antiszemita megjegyzéseket.
február 8., 21:25
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
6 órája
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
6 órája
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
32 perce
- Külföld
Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak
Az ukrán államfő kijelentette, az orosz–ukrán háborún az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresni.
február 8., 07:10
- Külföld
Mint egy bűzös, véres patak, úgy hömpölygött egy szennyezett folyó Buenos Airesben
Egy szabálytalanul működő cserzőüzem szennyezésére gyanakodnak a lakosok.
február 8., 06:15
- Külföld
Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban
Kína úgy véli, hogy az USA támadja a kínai-panamai együttműködést.
február 8., 14:36
- Külföld
Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt
Mintegy 125 ezer látogatót várnak a hétvégén, így okkal elővigyázatosak a szervezők.
február 8., 20:11
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Külföld
Igazi mélytengeri szörnyet találtak az egyik legismertebb spanyol sziget közelében
Egyelőre nem világos, miért került ilyen közel a felszínhez.
február 8., 13:00
- Külföld
Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl
Korábban még a volt elnök otthonában is minősített, hivatalos iratokat találtak.
február 8., 08:06
- Külföld
Hontalan gyerekek: Donald Trump elképzelése azzal fenyeget, hogy ezrek maradnak állampolgárság nélkül
Az elnök korlátozná, hogy az Egyesült Államokban születettek közül kit illet meg alanyi jogon az állampolgárság.
február 8., 12:05
- Külföld
Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott
A Tesla-vezér ezentúl bizalmas információkhoz juthat vállalatairól és versenytársairól.
február 8., 12:21
- Külföld
Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát
Az ámokfutást az őrök állították meg.
február 8., 12:18
- Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász
A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.
február 8., 10:08
- Külföld
Csaknem száz ember betegedett meg egy üdülőhajón a Mexikói-öbölben
A fertőző vírus a személyzetet sem kímélte.
február 8., 17:24
- Külföld
Meghalt mintegy 60 civil egy dzsihadista támadásban Maliban
A polgári áldozatok többsége külföldi volt.
február 8., 17:59
- Külföld
Legalább 30 ember tűnt el Kínában egy földcsuszamlás után
Többen is csapdába estek, összesen két embert menekítettek ki.
február 8., 16:36
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
18 perce