Ferenc pápa: Mindenki számára elérhetővé kell tenni a védőoltást

2020.12.25. 15:16

A mostani ökológiai válság és a koronavírus-világjárvány által súlyosbított időkben minden korábbinál nagyobb szükségünk van a testvériségre – hangoztatta hagyományos karácsony napi üzenetében pénteken Ferenc pápa.

vatikan
Fotó: MTI/EPA/Vatikáni média

A katolikus egyházfő a járvány miatt a a Szent Péter-bazilika központi lodzsája helyett az üvegajtókkal védett áldási teremben mondta el üzenetét, valamint hagyományos urbi et orbi áldását, amelyet élő videóközvetítésben követhetett a világ. Ebben hangsúlyozta, hogy a Covid–19-betegség elleni védőoltást mindenki számára elérhetővé kell tenni, különös tekintettel a legsérülékenyebb csoportokra.

Egy olyan kihívással szemben, amely nem ismer határokat, nem emelhetünk falakat. Mindnyájan ugyanabban a csónakban evezünk 

– jelentette ki a pápa, aki imádkozott a járvány által sújtott emberekért, köztük a karantén miatt családi erőszakot elszenvedő nőkért is. Emellett szót ejtett a családi találkozások nehézségeiről.

Gondolatom e pillanatban a családok felé száll, azokhoz, akik nem tudnak most találkozni, mert otthon kell maradniuk 

 mondta, mielőtt kellemes karácsonyt kívánt mindenkinek.

Olaszországban a koronavírus-járvány miatt országos karantén van érvényben a karácsonyi és újévi ünnepek idején, így a Szent Péter tér és a bazilika sem látogatható a pápai szertartások idején.