Zárlatot rendeltek el Skóciában
Csaknem egyhavi zárlatot rendelt el hétfőn a skót kormány az új koronavírus-változat gyors terjedésének megfékezése érdekében.
Nicola Sturgeon skót miniszterelnök hétfő délután az edinburghi parlamentben bejelentette, hogy a korlátozások kedden nulla órától lépnek életbe és
január végéig tartanak.
Sturgeon szerint a fertőzések számának meredek emelkedése komoly terhet ró az állami egészségügyi szolgálatra (NHS), és a korlátozó intézkedések nélkül a skóciai kórházak három-négy héten belül megtelnének.
Az intézkedés alapján
a Skóciában élőknek otthonaikban kell maradniuk,
és csak testmozgás céljából, illetve az alapvető fontosságú cikkek és gyógyszerek beszerzése végett léphetnek az utcára.
Hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök azt mondta, hogy Angliában is „kétségtelenül” újabb korlátozásokra lesz szükség. Johnson ennek időpontját nem közölte; úgy fogalmazott, hogy az új intézkedéseket a brit kormány „megfelelő időben” bejelenti.