Leépít az amerikai távközlési óriás Szlovákiában

2021.01.14. 18:31

Az amerikai AT&T, amely Kassán mintegy ezer embert foglalkoztat, radikális leépítésre készül – írta az Új Szó, a cég egyik, neve elhallgatását kérő alkalmazottjára hivatkozva.

Kapcsolódó

Pozsony: kétezer új munkahelyet létesít a Volkswagen

A német autógyártó egymilliárd eurós beruházást valósít meg a szlovák fővárosban.

A felvidéki sajtóorgánum beszámol arról, hogy a pozsonyi és a kassai munkaerőpiacon is domináns pozíciót betöltő amerikai távközlési cég elsősorban más nagyvállalatok felhő rendszereinek menedzselésével, mobilhálózatainak irányításával illetve globális megosztó központjainak fejlesztésével foglalkozik.

A 2002 óta Szlovákiában működő AT&T mintegy 4 ezer munkavállalót alkalmaz Pozsonyban és Kassán;  kiterjedt ügyfélhálózata van a tengerentúlon.

A felvidéki sajtóorgánum úgy tudja, hogy a cég kassai kirendeltségén 150 dolgozót terveznek elbocsátani, orszgosan pedig 439 munkahelyet számolnak fel.  Az Új Szó megkereste a cég kassai vezetőit, köztük az emberi erőforrásokért felelős vezetőt is, eredménytelenül. Kérdéseiket az AT&T központi kommunikációs osztályához is eljuttatták, de lapzártáig tőlük sem kaptak választ.