Navalnij miatt nekimentek a TikToknak az orosz hatóságok

2021.01.22. 18:35

Az orosz hatóságok felhívására sorra törlik az Alekszej Navalnij ellenzéki aktivista fogvatartása miatt kezdeményezett országos megmozdulásra felhívó videókat és bejegyzéseket az orosz közösségi médiában.

Eközben az orosz főügyészség jelezte, hogy szoros figyelemmel követik az internetforgalmat, és szigorú büntetésre, akár 4 millió rubeles (közel 16 millió forintos) pénzbírságra számíthatnak azok az oldalak, például a Twitter és a Facebook, ha nem blokkolják a tüntetésekre vonatkozó tartalmakat. 

Alekszej Navalnijt múlt hét vasárnap vették őrizetbe a moszkvai Seremetyjevo repülőtéren, miután hazatért Berlinből, ahol mérgezéssel kezelték. Több nyugati laboratórium is arra a következtetésre jutott, hogy az orosz ellenzéki szervezetébe a szovjet fejlesztésű novicsok idegmérget juttattak,

Navalnij pedig megmérgezéséért közvetlenül az orosz államot, azon belül is Vlagyimir Putyin orosz elnököt tette felelőssé.

Hétfőn már 30 napos vizsgálati fogságra ítélték. Az ellenzéki aktivistát a 2014-es, úgynevezett Yves Rocher-ügyben – melyet Navalnij szerint koholt vádakkal kreáltak – felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Visszatérte előtt az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) kezdeményezte a büntetésnek letöltendőre történő módosítását, a repülőtéren pedig ez alapján vették őrizetbe. 

Navalnijért tüntetni „menő”

Navalnij még az őrizetbe vételének másnapján tartott tárgyaláson felszólította követőit, hogy ne csupán érte, de saját jövőjük érdekében vonuljanak az utcára. Az ellenzéki stábja, szövetségesei és támogatói ezt az üzenetet ahol tudták, meg is osztották, oldalakat és eseményeket hoztak létre különböző közösségi oldalakon, például az „orosz Facebookon”, a Vkontaktyén. 

Ennek keretében a megmozdulásokra való részvételre bátorító videók és posztok járványszerűen járták körbe az közösségi médiát, köztük az elsősorban a fiatalok körében népszerű TikTokot. 

A TikTokon a #freeNavalny és a #23January hashtagek alatt posztolt rövid videók több mint 200 millió megtekintést gyűjtöttek be péntek délig az Open Media orosz hírportál szerint. 

A szóban forgó videókon számos orosz fiatal tett úgy, mintha felöltözne és összepakolna a tüntetésekre, és többen jelezték, felkészültek arra az eshetőségre, hogy őrizetbe veszik őket. Az egyik népszerű videóban egy fiatal lány arról értekezik, mit kell mondani, hogy a rendőrök elengedjék. „Amerikai vagyok! Az útlevelemet a hotelben hagytam” – javasolja.

Elindult egy olyan videós trend is, amelyen középiskolás diákok leveszik Putyin portréját az iskolatermekből, és Navalnij képével helyettesítik őket. 

@nepomnuimeni

⚠️FAKE PUTIN⚠️ #путинуходи #свободунавальному #занавального #митинг23января

♬ оригинальный звук - новый год кончился...

Több TikTok-os középiskolást is beidézett a rendőrség „edukációs” megbeszélés céljából – jelentette a meduza.io. Emellett nyomozást indítottak annak a videónak a nyomán, ahol egy fiatal rendőri egyenruhában pózol, majd letépi magáról a rendőrség címerét. 

A videós trend berobbanásához az is hozzájárulhatott, hogy Navalnij Korrupcióellenes Alapítványa kedden közzétette legújabb oknyomozó riportját, melyben a Putyinnak tulajdonított, Fekete-tenger partján álló palotáról, illetve annak finanszírozásáról rántják le a leplet. 

A TikTok volt 2020-ban a legnépszerűbb iPhone-os alkalmazás Oroszországban – jegyezte meg a The Moscow Times

Mindeddig 38 százalékát törölték a tüntetésről szóló TikTok-os videóknak – közölte az orosz tömegkommunikáció-felügyeleti hatóság, a Roszkomnadzor, hozzátéve, hogy az ugyanilyen tartalmú posztok és videók 50 százaléka került törlésre a YouTube-on és a Vkontaktye orosz közösségi hálón. 

A Roszkomnadzor indoklása szerint ezek a tartalmak fiatalokat bátorítanak a nem engedélyezett megmozdulásokon való részvételre. 

Az orosz hatóságok korábban már „illegálisnak” minősítették a több mint hatvan városba szervezett megmozdulásokat, és jelezték, hogy felkészültek a közrend fenntartására. Vélhetően ennek keretében vették őrizetbe Navalnij több munkatársát, így ügyvédjét, Ljubov Szobolt, míg Kira Jarmist, az ellenzéki szóvivőjét kilenc nap elzárásra ítélték. 

Navalnij egyébként gyakorlatilag nem is létezik az orosz állami, illetve az államhoz köthető médiában, maga Putyin nem is szokta nevén nevezni. Éves sajtótájékoztatóján is csak „berlini páciensként” hivatkozott rá. 

Az ellenzéki aktivista tevékenysége így az internetes platformokra korlátozódik Oroszországban, ahol azonban egyre nagyobb népszerűségnek örvend, különösen a megmérgezése óta.