Tamás
-7 °C
8 °C

Újabb magyar politikusokat küldhet a kormányba az RMDSZ

2021.02.02. 08:24

Még formálódik a 2020 decemberében megválasztott új román kormány. A koalíciót alkotó – bár egy mandátumvita miatt épp parlamenti helyet vesztő – Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három minisztert is adott a kabinetbe Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesi posztja mellett, most pedig újabb politikusokat jelölt a párt állandó tanácsa. 

Kormányfőtitkár-helyettesnek Zahoranszki Istvánt jelölte a párt – adta hírül az MTI. A Babes–Bolyai Tudományegyetem politológia és közigazgatás karának oklevelével rendelkező köztisztviselő 2004 óta dolgozik a közigazgatásban a máramarosszigeti polgármesteri hivatalban.

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium államtitkári tisztségére jelölt Barabasi Antal Szabolcs 2003-ban szerzett egyetemi oklevelet a Mezőgazdaság-tudományi és Állatorvosi Egyetemen, több cég igazgatója, szakterülete az állattenyésztés, az ezzel kapcsolatos beruházások hatékonyságának növelése, a nyereség optimalizálása, napi kapcsolatban áll a tenyésztői egyesületekkel.

Az egészségügyi minisztérium államtitkári posztjára az RMDSZ Vass Levente urológus-főorvost, volt parlamenti képviselőt, a Maros Megyei Sürgősségi Kórház volt orvos igazgatóját, korábbi egészségügyi miniszteri tanácsost, a – pályakezdő értelmiség szülőföldön való boldogulását szolgálati lakásokkal támogató – Studium–Prospero Alapítvány ügyvezető elnökét jelöli.

Az RMDSZ állandó tanácsa korábban nyolc államtitkári posztra – az oktatási, kulturális, környezetvédelmi, munkaügyi, fejlesztési, közlekedési, sport- és ifjúsági, valamint az európai alapokért felelős minisztériumba – jelölt magyar szakembereket.

Bukaresti sajtóértesülések szerint a koalíciós megállapodás alapján az RMDSZ-nek 12 államtitkára és öt prefektusa (megyei kormánybiztosa) lesz.