Terrorizmus miatt elítélték Irán bécsi nagykövetségének korábbi dolgozóját

2021.02.04. 17:18

20 év börtönbüntetésre ítéltek egy volt iráni diplomatát, Aszadollah Asszadit, aki a vádak szerint bombamerényletet tervezett elkövetni Franciaországban – írja a BBC.

Az antwerpeni bíróság szerint Asszadi – aki korábban Irán bécsi nagykövete volt – egy 2018 júniusában, Párizsba szervezett rendezvényen akart volt robbantani.

A demonstrációt az Iráni Népi Mudzsahedin Szervezet rendezte, amely még 60-as években jött létre és amelyet az iráni kormány korábban terroristaszervezetként bélyegzett meg.

A rendezvényen több ezer Európában élő iráni vett részt. Rajtuk kívül híres politikusok is jelen voltak, többek közt Donald Trump ügyvédje, Rudy Giuliani volt new york-i polgármester is jelen volt. 

A franciák szerint az asszadiék által kitervelt bombatámadás mögött közvetve az iráni hírszerzés állhat, Teherán viszont tagadja a vádat. 

„A bírósági ítélet két dolog mutat rá: egyrészt arra, hogy a diplomáciai immunitás nem terjed ki a bűncselekmények elkövetésére, másrészt pedig arra, hogy az iráni állam is felelős volt a merénylet kidolgozásában" – véli Georges-Henri Beauthier ügyész. 

A párizsi rendezvényen Maryam Rajavi iráni ellenzéki politikus is részt vett, a hatóságok szerint ő lehetett a merénylet elsődleges célpontja. Rajavi most üdvözölte a bíróság ítéletét, amely véleménye szerint 

az iráni nép számára brilliáns győzelmet, a kormány számára súlyos vereséget jelent.

2018-ban kezdődött az ügy

Asszadit és tettestársait 2018 júniusában tartóztatták le. Az akciót a német, a francia és a belga rendőrség közösen szervezte. 

Asszadi a letartóztatást megelőzően egy Belgiumban élő iráni párral találkozott Luxemburgban, egy Pizza Hut étteremben.

Őket a találkozó után szintén elfogták a hatóságok és egy csomagba rejtve fél kilogrammnyi robbanószerkezetet találtak náluk. A pár elismerte, hogy valóban Asszaditól kapták a csomagot, amelyben a bomba volt, azonban azt állították: ők nem tudtak arról, hogy bomba található benne. 

Az ügy negyedik vádlottja Mehrad Arefani, egy belga-iráni költő és szerkesztő, akit Párizsban fogtak el.

A tettestársakat 15-től 18-évig terjedő büntetésekre ítélte a bíróság.