Macron: a kínai vakcina elősegítheti az új vírusvariánsok terjedését

"Egyáltalán semmilyen információm nincsen a kínai vakcináról. Nem kommentálom, de ez tény" – mondta Emmauel Macron francia elnök az MTI tudósítása szerint egy, az Atlantic Council nevű agytröszt által a nagy nemzetközi témákról szervezett beszélgetésen. Úgy fogalmazott, hogy
közép- és hosszútávon szinte biztos, hogy ez az oltóanyag nem megfelelő, az új variánsok terjedését megkönnyíti, semmiképpen sem oldja meg a helyzetet az országokban"
– hangsúlyozta a francia elnök.
"Brazília, a manausi helyzettel valószínűleg jó példa arra, hogy mi történhet, amikor sok a fertőzött, másokat pedig már beoltottak, és megjelenik a Covid-19 egyik új formája" – mondta Emmanuel Macron, utalva arra, hogy a városban az első járványhullámban nyájimmunitásig terjedő fertőzést elszenvedett lakosság most a második járványhullámot is csúnyán megszenvedi, mivel itt dominánssá vált a brazil koronavírus variáns.
"A vírusnak a vakcinával történő kezelése megköveteli, hogy bizonyosak legyük abban, hogy megfelelő az oltóanyag, hogy a vakcina egyértelműen a leghatékonyabb a különböző variánsokkal szemben, mégpedig átlátható információk segítségével. És úgy vélem, hogy ebben a WHO-nak nagyon fontos szerepe van az eredeti Covid és a variánsok elleni különböző oltóanyagok hatékonyságát és potenciális toxicitását illetően" – tette hozzá Emmanuel Macron.
A francia elnök szerint a járványkezelés "globális és összehangolt megközelítést", valamint "a világon a lehető legjobb kutatók ellenőrzésével átlátható és érvényes tudományt" igényel.
Nem ez a helyzet jelenleg a kínai vakcina esetében. Számomra a rövid távú hatékonyság a közép távú hatékonyság kárára lehet ebben a helyzetben"
– tette hozzá. Emmanuel Macron kiemelte, hogy Kína az elmúlt hónapokban hatékony "vakcina-diplomáciát" folytatott a balkáni és afrikai országokban "számunkra nem teljesen egyértelmű méretekben, de látványos diplomáciai sikerekkel".
"Ebből úgy tűnhet, hogy hatékonyabbak, mint a multilaterális megközelítés, amivel mi élünk hónapok óta. De úgy gondolom, hogy ha globális és összehangolt a hozzáállásunk, akkor hosszútávon mi hatékonyabbak lehetünk" – vélte a francia elnök.
(Borítókép: Emmauel Macron 2021. február 4-én. Fotó: Chesnot / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét
Megszületett az elsőfokú ítélet.
február 26., 14:02
- Külföld
Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet
Többek között fasiszta ideológia terjesztése miatt.
február 26., 15:03
- Külföld
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg
Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.
27 perce
- Külföld
Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba
Milorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.
február 26., 13:40
- Külföld
Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból
Maximilian Krah az Európai Parlamentben nem ülhetett be a párt delegációjának tagjai közé.
február 26., 17:12
- Külföld
Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez
Az orosz−ukrán háború jó gyakorlóterep az észak-koreai katonáknak.
február 26., 12:35
- Külföld
Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben
Az alkalmazottak szerint az akcentusa kelet-európainak hangzott.
február 26., 13:49
- Külföld
„Húsz perc után megadná magát” – kíméletlen kritikát kapott a közös európai hadsereg ötlete
február 26., 06:04
- Külföld
NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását
Figyelmeztetett az ENSZ nukleáris felügyelete.
február 26., 17:19
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
27 perce
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Külföld
Büntetőeljárás indult a kocsiból lövöldöző volt horvát miniszterelnök-helyettes ellen
Illegális fegyver birtoklásával vádolják.
február 26., 11:43
- Külföld
Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült
Az eset összefüggésben állhat egy folyamatban lévő bírósági üggyel.
február 26., 18:05
- Külföld
Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit
A támadás helyszínének kiválasztását kérte a terrorszervezet a követőitől.
február 26., 19:13
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Külföld
Összeszedtünk mindent, amit Donald Trump vámjairól tudni kell
A vámháborúk mindig jólétcsökkentő hatással járnak.
február 26., 17:33
- Külföld
Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt
A következő három évben várhatók a leépítések.
február 26., 06:29
- Külföld
Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt
Alekszandar Vucsics hathatós segítségével indult vizsgálat.
február 26., 06:46
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
3 órája
- Külföld
Donald Trump megüzente Volodimir Zelenszkijnek: pénteken ráér
Ásványkincseket érintő megállapodást írhatnak alá.
február 26., 09:07
- Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.
33 perce
- Külföld
Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja
A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.
február 26., 08:56
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Külföld
Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól
Az elemzők azt is megválaszolták, ki felelős az orosz–ukrán háborúért.
február 26., 08:37
- Külföld
Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül
Egy meghibásodott távvezeték okozhatta az áramszünetet.
február 26., 06:34
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
8 órája
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
9 órája
- Külföld
Késsel a kezében rohant a rendőrökre egy férfi Franciaországban
Sokkolóval sem tudták megfékezni.
február 26., 13:51
- Külföld
Késsel támadt a rendőrökre egy férfi Franciaországban, lelőtték az elkövetőt
A fegyveres hajléktalant nem tudták megfékezni, ezért kellett intézkedni.
február 26., 15:55
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
10 órája
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
1 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
11 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája