Albin
0 °C
11 °C

Újabb gyereke születhetett Kim Dzsong Unnak

2021.02.18. 10:13

Vélhetően gyereke született Kim Dzsong Un feleségének, aki a várandósság miatt maradhatott távol a sajtónyilvánosságtól az utóbbi mintegy egy évben – jelentette be egy a dél-koreai hírszerzéshez köthető szöuli elemzőközpont csütörtökön.

Az intézet részéről a sajtótájékoztatón leszögezték: a bejelentés egy munkatársuk következtetése,

nem tükrözi a központ hivatalos álláspontját.

Ri Szol Dzsu több mint egy év után a héten jelent meg újra a nyilvánosság a 2011-ben meghalt észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il születésnapja alkalmából rendezett koncerten, amelyről az ország állami médiája is beszámolt.

Eltűnése korábban találgatásokra adott okot, többen már akkor várandósságot sejtettek mögötte, mások a koronavírus-járvány miatti óvatossággal magyarázták.

Kedden a dél-koreai hírszerzés (NIS) munkatársai a parlament zárt ülésen még azt jelentették, Kim Dzsong Un felesége Phenjan járványellenes intézkedései miatt maradt távol a nyilvánosságtól, idejét főleg a gyerekeivel tölti és „semmi szokatlant nem észleltek”.

Kim Dzsong Un családi életéről nem sokat tudni, észak-koreai hivatalos források szerint a házaspárnak három gyereke van.