B közép-hangulatban tárgyalta az új költségvetést Románia
Miközben Florin Cîțu miniszterelnök felszólalt a bukaresti képviselőházban, a legnagyobb ellenzéki párt, a szociáldemokraták (PSD) több honatyája a kormányfőt kaszával ábrázoló kartonlapokat emelt a magasba, de nem maradt el a szokásos focimeccshangulat sem, bekiabálásokkal és füttyszóval.
Egy honatya meg is ajándékozta egy kartonból kivágott kaszával az épp a gazdaság helyzetéről beszédet tartó Florin Cîțut – írta a foter.ro.
Megnyílhat az út a román állami tulajdonú cégek privatizációja előtt
Hatályon kívül helyezik az állami tulajdonú vállalatok részvényeinek elidegenítését tiltó törvényt.
A román kormányfő azt mondta: a 2021-es állami büdzsétervezet „kiegyensúlyozott”, „a beruházások köré épül”, és a reformok elkezdését szorgalmazza – olvasható a Transindex cikkében.
Marcel Ciolacu, a legnagyobb ellenzéki párt, a PSD elnöke úgy vélte: Florin Cîţu kormánya nem rendelkezik megfelelő összeggel a tiltakozó Zsil-völgyi bányászok elmaradt béreinek kifizetésére, illetve a kidolgozott költségvetés megfosztja Romániát a fejlődés reményétől.