Megalakul az egységes magyar párt Szlovákiában

2021.03.23. 15:12
Kapcsolódó

Létrejött Felvidéken a megegyezés az egységes magyar érdekképviselet létrehozásáról, az új párt a Szövetség – Magyarok, nemzetiségek, régiók nevet viseli majd – jelentették be az új politikai tömörülést létrehozó pártok, a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most–Híd párt és az Összefogás elnökei Pozsonyban.

Az egységes politikai párt létrejöttéhez vezető megegyezést csaknem kétéves, az egyeztetések többszöri megakadásával jellemzett egységesítési folyamat előzte meg.

Újabb komoly és fontos lépést tettünk a felvidéki magyarok politikai egységesítése irányába

– jelentette ki Forró Krisztián, az MKP elnöke. Leszögezte: az új párt magyar párt lesz, olyan magyar párt, amely a régiókban élő többi nemzetiséget is képviselni fogja.

Mint azt megírtuk, az MKP és a Most–Híd egyezségének köszönhetően ötfős országos elnökség alakul, amelynek döntéshozó szerveiben 3:2 arány érvényesül majd. Az elnököt az MKP, a második embert a Most–Híd adja majd. Az elnökségben több jelentős döntést kizárólag konszenzus útján lehet majd meghozni.

Kapcsolódó
Épülőben az MKP és a Most-Híd közös pártja

Épülőben az MKP és a Most-Híd közös pártja

Átalakulóban a Felvidéki magyar politika.

Solymos László, a Most–Híd elnöke kilátásba helyezte, hogy a párt első elnökét az MKP adja majd, a második legfontosabb tisztségviselő a Most–Híd soraiból kerül ki. Az új pártban a Híd egy külön platformmal rendelkezik majd, amely mind világnézeti, mind az aktuálpolitika területén nagy önállósággal bír.

Szlovákiában mintegy másfél éve kezdődött az egységes felvidéki magyar politikai érdekképviselet létrehozását célzó folyamat, melynek egyik jelentős mozzanata a tavaly augusztusban aláírt szándéknyilatkozat volt az érdekképviselet létrehozásáról.

Február elején még az MKP és a Most-Híd jelentette be, hogy ketten hozzák létre az egységes felvidéki magyar pártot, mivel a harmadik tárgyalópartnernek - az Összefogás pártnak - tett kompromisszumos javaslataik nem vezettek eredményre. Ezzel összefüggésben Forró Krisztián az MTI kérdésére azt mondta: további kompromisszumokra volt szükség mindenki részéről, de végül megtalálták a közös hangot.

 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.

február 28., 11:51

  • Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.

február 28., 14:20

  • Külföld
Világháborús bomba miatt megbénultak a Párizs és London közti vonatjáratok

Világháborús bomba miatt megbénultak a Párizs és London közti vonatjáratok

A francia közlekedési miniszter szerint délután is csak korlátozottan indulhat újra a forgalom.

22 perce

  • Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.

február 28., 17:13

  • Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.

február 28., 15:08

  • Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.

február 28., 07:05

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Az amerikai elnök azt mondta az ukrán elnöknek, hogy a harmadik világháborúval játszik.

február 28., 18:52

  • Címlapon
A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz

A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz

Nézze meg Ön is, milyen autót vehet a munkáshitelből!

2 órája

  • Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

A cukorbetegséget is gyógyíthatja.

február 28., 11:45

  • Külföld
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.

február 28., 21:36

  • Külföld
Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Külföldön élő ellenzékiek pénzelik a háború és az orosz propaganda elleni összehangolt támadást.

február 28., 11:29

  • Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.

február 28., 07:10

  • Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.

február 28., 09:16

  • Címlapon
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan hol mondja március 15-i beszédét

Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan hol mondja március 15-i beszédét

De vajon mennyit változik az üzenet Brüsszel elfoglalásához képest?

7 perce

  • Külföld
Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket

Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket

Több mint ezren betegedtek meg egy ismeretlen járvány következtében Kongóban.

február 28., 09:50

  • Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.

február 28., 07:30

  • Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása

Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása

A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.

február 28., 09:32

  • Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.

február 28., 08:33

  • Külföld
Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak

Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak

Az 1980-as években olyan nagy hatalma volt Mexikóban, mint Pablo Escobarnak Kolumbiában.

február 28., 10:34

  • Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.

3 órája

  • Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori

VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori

Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.

2 órája

  • Külföld
Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője

Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője

Rose Girone 113 éves volt.

február 28., 13:28

  • Külföld
Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Hat halálos áldozata van a robbantásnak.

február 28., 13:05

  • Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét

Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét

Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.

február 28., 06:13