Szijjártó: Magyarország készül az Európa Tanács elnökségére
Európa Tanács: gondot okoz a rasszizmus, az iszlamofóbia, a terrorizmus
A járvány miatt mélyül a társadalmi egyenlőtlenség is.
Az Európa Tanács (ET) következő elnökeként a nyelvhasználati jogok kérdése, a családok megvédése a Covid–19 következményeitől, az európai emberek mielőbbi beoltása és a nemzeti közösségek védelme jelentik majd Magyarország fő teendőit az elkövetkezendő fél évben – hangsúlyozta pénteken Szijjártó Péter Strasbourgban. A külgazdasági és külügyminiszter azt követően nyilatkozott, hogy találkozott az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének elnökével, Rik Daemsszel.

Magyarország május 21-től féléves időtartamra veszi át az Európa Tanács elnöki pozícióját.
Szijjártó Péter kijelentette: Magyarország az ET elnökeként törekszik arra, hogy jóvátegye az elmúlt hónapokban hozott hibás brüsszeli döntéseket.
A miniszter bírálta továbbá a világjárványra adott európai választ, leszögezve: az oltóanyag beszerzésére vonatkozó központosított brüsszeli eljárások kudarcot vallottak, az Európai Unióba kevesebb oltóanyag érkezik és lassabban, mint ahogy az szükséges volna.
Ennek az elhibázott brüsszeli politikának a legfőbb áldozatai az európai családok
– szögezte le, és hangsúlyozta az iskolák újranyitásának fontosságát egyebek közt a gyerekeknek nyújtott versenyképes tudás és a közösségi élmények miatt, amelyeket nem pótolhat a digitális oktatás.
A miniszter az Európai Bizottság szemére vetette, hogy szerinte semmibe veszi az Európában élő nemzeti kisebbségeket, jóllehet – tette hozzá – bevándorlók milliói számára akarnak szavazati jogot és lakhatást biztosítani Európában. Leszögezte: az őshonos nemzeti kisebbségekre Brüsszelben „gyakorlatilag rácsapták az ajtót” azáltal, hogy a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezést az európai szabályok ellenére sem vették napirendre.
Szijjártó: Magyarország nem akar ellenségeskedést Kelet és Nyugat között
Brüsszelben tartanak kétnapos ülést a NATO-tagországok külügyminiszterei.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt
Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.
február 28., 07:05
- Külföld
Donald Trump a busz alá löki a veteránokat
Szolidaritás helyett páncélozott Teslákat vesz a kormányzat.
február 27., 18:58
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
tegnap, 20:31
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
tegnap, 21:11
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Külföld
Zelenszkij a washingtoni találkozó után: Ukrajnának igazságos béke kell, mi ezért dolgozunk
február 28., 06:04
- Külföld
Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait
Az igazságügyi minisztérium dolgozik azon, hogy megvédje az áldozatok személyes adatait.
február 27., 18:11
- Külföld
Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol
A kormány felmentést kért a Paks 2. beruházás számára az amerikai szankciók alól.
február 27., 17:49
- Külföld
Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról
További kórházi kezelésre van szüksége.
február 27., 21:24
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
tegnap, 18:54
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
tegnap, 21:28
- Külföld
Szijjártó Péter: Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani
A külügyminiszter szerint Brüsszel tehet arról, hogy Donald Trump vámokat tervez kivetni.
február 27., 06:57
- Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
február 28., 08:33
- Külföld
Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij
Az európai védelem és Ukrajna – ez a két téma szerepel majd az uniós csúcstalálkozó napirendjén.
február 27., 13:00
- Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
- Külföld
A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét
A Gázai övezetben még több tucat embert tart fogva a terrorszervezet.
február 27., 06:28
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
tegnap, 18:13
- Külföld
Súlyos kijelentés: Putyin még nem végzett Ukrajnával
Csak akkor fog, ha az ország megszűnik létezni.
február 27., 09:21
- Külföld
Hiába nyert az osztrák jobboldali párt, mások alakíthatnak kormányt
A leendő koalíciós partnerek csütörtökön mutatják be kormányprogramjukat a parlamentben.
február 27., 11:50
- Külföld
Peking külügyi szóvivője szerint az Egyesült Államok hasztalan próbál viszályt szítani Kína és Oroszország között
Marco Rubio szívesen leválasztaná egymásról a két nagyhatalmat.
február 27., 12:52
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
tegnap, 16:10
- Címlapon
Donald Trump hivatala bejelentette az új tárgyalások előkészítését Ukrajna és az Egyesült Államok között
tegnap, 06:02
- Címlapon
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
A Bayern München eldöntötte a továbbjutás kérdését, a Barcelona is közel a legjobb nyolchoz.
tegnap, 23:00
- Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt
Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.
tegnap, 19:41
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
tegnap, 14:04
- Külföld
Holtan találták Gene Hackmant és a feleségét
A kétszeres Oscar-díjas színész 95 éves volt.
február 27., 09:36
- Külföld
Új hivatalos nyelvet vezetnének be az Európai Unióba
Annyian beszélik, mint a magyart.
február 27., 07:29
- Külföld
Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni
A miniszterelnök nem kapott meghívót.
február 27., 10:52
- Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét
Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.
február 28., 06:13
- Címlapon
A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak
Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.
tegnap, 19:58
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
tegnap, 12:59
- Külföld
Méreginjekció vár a fiamra, de még egyszer látni akarom
Az asszony nem mer emberek közé menni.
február 27., 13:37
- Külföld
Spanyolországot is elérte a fenyegetési hullám, mintegy 30 iskolában volt bombariadó
A leveleket egy mentálisan zavart férfi küldte.
február 27., 16:43